Folyamatos a határellenőrzés Komáromban is

Komárom
Komárom |

Péntek reggeltől szlovák rendőrök, tűzoltók és katonák végeznek ellenőrzéseket a komáromi Erzsébet hídnál. Nem az egykori határátlépési mechanizmusra kell gondolni, most inkább „szűrésről“ van szó.

Az ellenőrzések ott folynak, ahol egykor a határátkelőhely épületei is álltak. Helyszíni beszámolónk a péntek délelőtti állapotokra vonatkozik. A Magyarország felől érkező gépkocsikat két sorba terelik aszerint, hogy szlovák vagy külföldi rendszámtáblásak-e. Ami utóbbiakat illeti, ideértve a gyalogosokat vagy a kerékpárosokat is, ha nem tudják igazolni, hogy konkrét céllal (például fuvarozás, munkavállalás) érkeznek az országba, vissza kell fordulniuk. A szlovák állampolgárokat továbbengedik. Visszafelé, Magyarország irányába gyakorlatilag akadálytalanul át lehet lépni a határt.

Komárom

A lelkiismeretre apelláló hatóság

A maszkot viselő illetékes személyek két méter távolságot tartanak az utazóktól, akiknek először megmérik a testhőmérsékletüket, majd igazoltatják őket. Emellett igyekeznek hatni a lelkiismeretükre is azzal, hogy elmondják, a koronavírus könnyen fertőz, illetve hogy gondoljanak az idős családtagjaikra, ismerőseikre, akik a legveszélyeztetettebb korcsoportnak számítanak. Figyelmeztetnek arra is, hogy sokan nem is tudhatják, hogy ők maguk is vírushordozók, valamint ha lázasak vagy egyéb tüneteik vannak, esetleg a járvány gócpontjaiból származó országokból érkeznek, akkor két hétre karanténba kell vonulniuk és orvosi segítséget kell igénybe venniük. Az utazók kérdéseire készségesen válaszolnak.

Az illetékesek úgy mondják, ők csupán „gyorsítják“ a forgalmat, ha nem szükséges, nem húzzák el az ellenőrzést. Ami a gépkocsik és a gyalogosok számát illeti, némileg talán kevesebben vannak, mint máskor, ennek köszönhetően sem alakulnak ki kígyózó sorok. Az Erzsébet híd magyarországi végénél is gyalogos magyar rendőrök figyelik az autó- és a gyalogosforgalmat, de ők igazoltatást nem végeznek.

Komárom

Utolsó este

Csütörtök este szokatlanul intenzív volt a Magyarország felé tartó forgalom az Erzsébet hídnál. A kocsisor vége csaknem a belvárosig ért. Hasonló tumultus a napközbeni csúcsforgalmak esetében szokott kialakulni. Szlovákia felé már kisebb sor várakozott a túloldalon, de itt is észrevehető volt az intenzívebb forgalom. A nagyobb élelmiszerboltokban mindkét oldalon sokan végeztek nagybevásárlást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?