Földre lökték a mozgássérült férfit, majd 200 eurót raboltak el tőle

rendorseg kp

A rendőrök azonban hamar elkapták az elkövetőket.

A rendőrség tájékoztatása szerint két, harmincas éveiben járó férfi december 4-én, a délutáni órákban szállt le a pozsonyi 9-es villamosról az Astronomická megállóban, majd kihasználva erőfölényüket, fizikailag bántalmaztak egy mozgássérült férfit a panelházak között.

Az áldozat a földre esett, a támadók pedig 200 euró készpénzt loptak el a kabátzsebéből. Az eset után a sérült férfit kórházba kellett szállítani.

A rendőrök azonnal hajtóvadászatot indítottak, és meg is találták a gyanúsítottakat, akiket bűnpártolásban elkövetett rablás bűntette miatt őrizetbe vettek. A nyomozó az egyik férfi esetében előzetes letartóztatást kért a bírótól.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?