Földönkívüliek vagy vandálok jártak Garamkovácsiban? - fotók

Garamkovácsi (Kozárovce) |

<p>Különleges gabonaábrát fedeztek fel a napokban a Lévától 12 kilométerre északra fekvő, 200 lelkes községhez közeli szántóföldön. <br />A virágra emlékeztető alakzat egy nyolchektáros zabföldön található.</p>

Az „alkotás“ 275 méter átmérőjű és 68 méter hosszú. Tomáš Stankovič besztercebányai ufószakértő megjegyezte, egyedülálló rajzolatról van szó, Szlovákiában ilyet még nem találtak. Eddig kizárólag körökkel és háromszögekkel, sokkal egyszerűbb formákkal találkozott. A helyszínen azt tapasztalta, hogy az ábra belsejében kilencven fokban kileng az iránytű mutatója, míg kilépve onnan ismét pontosan mutatta az északi irányt. Ez azt jelenti, hogy valami megzavarta a mágneses erőteret, tehát szerinte valószínűleg földönkívüliek jártak itt. Erre utal véleménye szerint az is, hogy nagyon szabályos, pontosan kimért, tökéletesen kivitelezett rajzolatról van szó. A gabonaszálak pedig nem törtek el, csak meghajlottak. A bioenergiát és a radioaktivitást egyelőre nem mérték. Stankovič elmondta, évente egykét gabonakör bukkan fel az országban, ezzel szemben idén ez már a negyedik. A közép-szlovákiai Poltár után a Garamkovácsihoz közeli Tolmácson, majd Geletneken (Hliník nad Hronom) találtak ilyeneket. Egyes vélemények szerint lehet, hogy a Mohi atomerőmű közelségével magyarázható, hogy ebben a térségben gyakrabban bukkannak fel gabonakörök. Ľubica Jánošová, a garamkovácsi mezőgazdasági szövetkezet agronómusa lapunknak elmondta, meggyőződése, hogy nem ufók, hanem vandálok jártak a helyszínen. A gabona letaposása mindenképpen kárt jelent a szövetkezetnek. A fekvő kalászokat nem tudják learatni, a kombájn ezekhez nem fér hozzá. Jánošová kifejtette, laikusként érdekesnek tartja a jelenséget, megemeli a kalapját azok előtt, akik ilyen bonyolult ábrát voltak képesek kialakítani. Mint mezőgazdász viszont egyértelműen vandalizmusnak tartja ezt a tettet. A szántóföld a főút mellett húzódik, a Garam folyótól alig 50 méterre. A parton szinte éjjel-nappal horgásznak, ezért kizártnak tartja, hogy ha űrhajó szállt volna le, ne figyelt volna fel erre valaki. Szemtanú viszont nem jelentkezett. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?