Fogadják a miniszterek a tüntető Cingel Zsuzsát?

„A jogomat embernek lenni nem adom el” feliratú táblával a nyakában egyedül üldögélt tegnap délelőtt a nyitrai színház előtti téren, Cingel Zsuzsa, a kassai U. S. Steel elbocsátott darukezelője..

Cingel Zsuzsával Nyitrán az újságírókon kívül alig-alig elegyedtek szóba a járókelőkJana Beňová felvételeJárókelők csak elvétve álltak meg mellette, de nem ült le mellé senki, és beszélgetni is csak a hírére összesereglett újságírókkal volt módja. Nekik mondta el már sokadszor, hogy addig nem fejezi be a két hete tartó éhségsztrájkot, amíg el nem éri célját, vagyis az emberi jogok és a munkavédelmi előírások betartását, valamint a veszélyességi pótlékok kifizetését – most már nem csak a kassai vasműben: az ország valamennyi üzemében. „Én valamennyi munkásember jogaiért vállaltam ezt a megpróbáltatást, és annyit máris elértem, hogy bátrabban szóvá merik tenni, ha sérelem éri őket – mondta Cingel Zsuzsa, aki ma Vladimír Palko belügyminiszterrel, Ľudovít Kaník munkaügyi miniszterrel és Pavol Kandráč emberjogi biztossal szeretne találkozni Pozsonyban. Mindhármuknak hétfőn küldött levelet, és bár választ nem kapott tőlük, bízik abban, hogy meghallgatásra talál. „Remélem, az általam is választott kormánytagok odahatnak, hogy a kassai vasműtől kárpótlást kapjak a jogtalan elbocsátásért, és végre kivizsgálják az engem tavaly novemberben ért támadást is. Ha ígéretet kapok tőlük, hogy foglalkozni fognak az ügyemmel, abbahagyom az éhezést, és alávetem magam az infúziós kúrának. Tegnap (hétfőn – a szerk. megj.) megvizsgált egy szepsi orvosnő, azt mondta, a szívem már nagyon gyönge, de most, a cél előtt nem adhatom fel. Éhes már rég nem vagyok, úgy érzem, mintha nem is lenne testem, és lélekben arra is felkészültem, hogy a szívem bármikor felmondhatja a szolgálatot. Amit vállaltam, végigcsinálom, és ha mégsem számíthatok az illetékesekre, jogi úton fogok kárpótlást követelni. Remélem, esetem mindenképpen precedenst teremt.”

A szemmel láthatóan legyöngült asszony délben elhagyta Nyitrát, és fiával gépkocsin indultak Pozsony felé. Útközben még megálltak néhány faluban, és – ha minden az elképzeléseik szerint haladt – ma reggel hétkor a kormányhivatal kapuja előtt állnak-álltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?