Fiktív szerződéseket állítottak ki

Lukanénye. Tegnap tanúként hallgatták ki a nagykürtösi nyomozó hivatal munkatársai Lukanénye polgármesterét, Kuzma Zoltánt a községi vállalat korábbi vezetése által elkövetett visszaélések miatt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2002-es választások után Kuzma Zoltán mint újonnan megválasztott polgármester könyvvizsgálatot kért a községi vállalat gazdálkodásáról. A könyvvizsgáló cég akkor számos hiányosságot és hibát feltárt a korábbi vállalatvezetés tevékenységében. Többek között a könyvelési előírások figyelmen kívül hagyását, a könyvelési törvény előírásainak súlyos megsértését, valamint az adatok meghamisítását. A községet mintegy 553 ezer koronás kár érte, és emellett a törvények megsértéséért mintegy félmilliós bírság is kiróható. Két gyanúsított ellen indult eljárást: a községi vállalat volt vezetője, Ján Z. és annak titkárnője, Uršula B. ellen. A két gyanúsított a 2002-es választási eredmények tudomásul vétele után a 2002-es naptári év utolsó napján mintegy 50 falubeli személy nevére állított ki fiktív munkaszerződéseket, visszamenőleg az egész naptári év folyamára; így próbálva meg tisztázni a falutól eltulajdonított pénzösszegeket. A nyomozók az ügyet az ügyészség felé továbbítják, és valószínűleg hamarosan megtörténik a vádemelés a falu vagyonának elsikkasztása miatt. „Az április 7-i kihallgatáson a rendőrség munkatársai közölték velem, hogy a község vagyonával való visszaélés alapos gyanúja áll fenn, és a nyomozati anyagot hamarosan az ügyészség felé továbbítják. Számomra külön problémát jelent, hogy a falu lakóit oktalanul meghurcolták az ügy miatt” – nyilatkozta a lukanényei polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?