<p>A jövő év elején kezdődik a Galántát elkerülő út építésének második szakasza - ígérte meg a városban tett keddi látogatása során Ján Figeľ közlekedésügyi miniszter.</p>
Az öt kilométeres szakasz megépítése áfa nélkül 11 millió euróba kerül majd. Pavol Pavlásek, a Szlovák Útkezelőség vezetője szerint két héten belül döntenek a kivitelezőről.
Figeľ elmondta, a szaktárca kiemelt figyelmet szentel az első osztályú utak építésének, hiszen a forgalom majdnem fele azokon bonyolódik. Alexander Mézeš polgármester hangsúlyozta, több beruházó a kerülőút megépítésétől teszi függővé, hogy megjelenik-e a mátyusföldi városban.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.