Fiatalok Európában

Párkány. A nemzetközi Socra-tes-program Comenius részprogramja keretében tegnap délután nyitották meg a párkányi Ady Endre Alapiskolában azt a kiállítást, amely a fiatalok szülőhelyének kulturális, művelődési lehetőségeit, a szabadidős tevékenység körülményeit mutatja be.

Párkány. A nemzetközi Socra-tes-program Comenius részprogramja keretében tegnap délután nyitották meg a párkányi Ady Endre Alapiskolában azt a kiállítást, amely a fiatalok szülőhelyének kulturális, művelődési lehetőségeit, a szabadidős tevékenység körülményeit mutatja be.

Az alapiskola szeptemberben kapcsolódott be a projektumba. A diákok maguk szerkesztették az anyagokat és elektronikus postán keresztül tartják a kapcsolatot a program többi iskolájával. A tárlaton Párkány és a környékbeli falvak sportéletét, kulturális adottságait, művelődéstörténeti és vallási jellegzetességeit, természeti környezetét mutatták be a közönségnek, cikkekkel, fotókkal, kisinterjúkkal, rajzokkal és térképekkel illusztrálva. A tárlat szöveges részének angol, német és szlovák fordítását a tanulók az interneten is közzéteszik, és elküldik a projektumban részt vevő német, olasz, lengyel iskoláknak is, amelyektől pedig az ottani helytörténeti kiállítás anyagát kapják meg. A Fiatalok Európában program célja az idegen nyelvek tanulása, az uniós tagállamokban élő gyerekek szülőhelyének, szabadidős tevékenységének feltérképezése, valamint az internethasználat és a honlapszerkesztés gyakorlása. A párkányi magyar alapiskola küldöttsége március 10-én az olaszországi Codigoro városába utazik, ahol a program összes résztvevője közösen dönti majd el, hogy az összegyűjtött anyag nyomtatott és elektronikus formában miként jelenjen meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?