Felújítják az utakat és a járdákat Somorján

SomorjaA hét elején megkezdték a Hosszú utcai járda felújítását a felső-csallóközi városban.A városi hivatal honlapján közzétett tájékoztatásból kiderül, hogy a kivitelező az utca vége felől a Pozsonyi utca felé haladva végzi a munkát.A városvezetés a lakosság türelmét kéri a felújítás okozta fennak

Somorja

A hét elején megkezdték a Hosszú utcai járda felújítását a felső-csallóközi városban.

A városi hivatal honlapján közzétett tájékoztatásból kiderül, hogy a kivitelező az utca vége felől a Pozsonyi utca felé haladva végzi a munkát.

A városvezetés a lakosság türelmét kéri a felújítás okozta fennakadások miatt.

A régi járda betontömbjeit felajánlják a lakosoknak, akik ingyen megkaphatják a betonelemeket.

Az Area városi vállalat megkezdte az utak felújítását, ezért több útszakaszon korlátozásokra kell számítani.

A város költségvetéséből 127 ezer eurót különítettek el az úthálózat és a járdák felújítására.

A fizetős parkolási rendszer bevezetésekor azt ígérte az önkormányzat, hogy az úthálózat fejlesztésére használják fel a parkolójegyekből származó bevételt. A százezer eurót a tervek szerint az utak, járdák javítására és újabb parkolóhelyek építésére költi a város. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?