Felújítják a bősi vízerőmű zsilipkamráit

Pozsony/Bős |

<p>Kiírta a pályázatot a bősi vízerőmű zsilipkamráinak felújítására a vízgazdálkodási vállalat. Az összesen 144 millió euró értékű fejlesztés nagy részét uniós forrásból fedezi az állami vállalat.</p>

Daniel Kvocera, a vízgazdálkodási vállalat igazgatója a TASR hírügynökségnek elmondta, a fejlesztés tartalmazza a zsilipkapuk cseréjét, a zsilipkamrák vízszintjét szabályozó hidraulikus rendszer javítását, az alátámasztás stabilizációját, valamint egy ellenőrző szoftver kifejlesztését. Az európai közbeszerzési értesítő adatbázisában már megjelent, a szlovákiai közlönyben a héten tették közzé a felhívást. Érsek Árpád közlekedési miniszter korábban közölte, az erőmű 24 éves működése alatt elhasználódtak a zsilipkamrák. Kvocera kiemelte, a beruházásnak köszönhetően biztonságosabb és folyamatosabb lehet a hajóforgalom a Duna szlovákiai és magyarországi szakaszán. A kiírásban az építkezési és szerelési munkák kivitelezőjét keresik, egy későbbi kiírásban kiválasztják a szoftver fejlesztőjét, valamint az építésfelügyelőt. A tervek szerint 2020-ig kell befejezni a felújítást. (béva, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?