Felújítják a belgyógyászati pavilont Komáromban

Komáror |

<div>2020-tól további 20 évre a jelenlegi üzemeltető, az Agel SK csoport irányítja a komáromi kórházat, egy új pénzügyi megoldásnak köszönhetően elkezdődhet végre a belgyógyászati pavilon felújítása és megújul a sürgősségi, valamint az orr-fülgégészeti osztály is &ndash; minderről legutóbbi ülésükön döntöttek a Nyitra megyei képviselők.&nbsp;</div>

A belgyógyászati pavilon felújításának ügye évek óta húzódik, és egyre inkább úgy tűnt, ebben a választási ciklusban nem lesz belőle semmi. Annak ellenére, hogy a megye költségvetésében már három éve megvan rá a pénz, és tavaly végre lefolytatták a közbeszerzést is, a Nyitra megyei hivatal a Közbeszerzési Hivatal által feltárt hiányosságokra hivatkozva megszüntette az eljárást. A májusi ülésükön a megyei képviselők új közbeszerzés kiírását hagyták jóvá, de ez feltételezhetően nem zárul le a novemberi megyei választásokig. A legutóbbi ülésen Farkas Iván az MKP-frakció nevében új megoldási javaslattal állt elő, amit a többség támogatott. „A javaslat lényege, hogy az üzemeltető az egész beruházást finanszírozza, azzal a feltétellel, hogy a megye a beruházás átadását követően téríti meg a kiadások rá eső részét – magyarázta az új pénzügyi megoldás ötletgazdája, Baranyay Zsolt MKP-s képviselő, aki egyben a kórházat működtető Forlife munkatársa. (Az Agel csoport irányítása alatt 2020-ig a Forlife működteti a kórházat.) – A beruházás értéke 2,1 millió euró, ebből 876 ezer eurót fedez a megye, ez az összeg a költségvetésben is szerepel. Ennek a megoldásnak az is a nagy előnye, hogy mivel nem a megye, mint tulajdonos lesz a beruházó, nem kell közbeszerzést lefolytatni, a Forlife közvetlenül választhatja ki a kivitelezőt.” Az elfogadott határozat szerint a megye és a működtető közötti szerződés aláírását követő 30 napon belül meg kell kezdeni és 2018 végéig be kell fejezni a munkálatokat. Ez a megoldás minden bizonnyal azért születhetett meg, mert a kórház 2020 utáni, 20 évre szóló működtetésére kiírt versenytárgyalást az eddigi irányító csoport nyerte meg. A pályázatra ketten jelentkeztek, a Svet Zdravia Rt. (amely egyebek közt a dunaszerdahelyi kórházat is működteti) és a Nemocnica Komárno Kft., amely mögött viszont a jelenlegi működtető, az Agel SK áll. A Svet Zdravia nem teljesítette a kiírásban szereplő valamennyi feltételt, ezért kizárták a versenyből. A régi-új bérlő évi 110 ezer euró bérleti díjat fog fizetni, és 7 éven belül legkevesebb 7 millió eurós beruházást hajt végre. „A régióban élők számára különösen fontos, hogy az Agel új, korszerű onkológiai központ kialakítását is vállalta” – mondta lapunknak Petheő Attila, a Komáromi járás megyei képviselője.  A testületi ülésen egy további, a komáromi kórházat érintő beruházáshoz is beleegyezésüket adták a képviselők: a Forlife saját forrásból, közel 600 ezer eurót fektet be a sürgősségi és orr-fül-gégészeti osztály és a műtők felújításába. Mivel az épületek tulajdonosa a megye, szükség volt a testület jóváhagyására.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?