Régió

Felújítások a Füleki Városi Hivatalban

Fülek | Kormányzati támogatás segítségével zajlik a Füleki Városi Hivatal épületében a szociális helyiségek felújításának harmadik szakasza, mely során teljesen felújítják a földszinti mosdókat és a folyosót.
Hegedűs Norbert

2020. november 23. 13:50

Folytatódik a füleki városháza felújítása
Folytatódik a füleki városháza felújítása. (A Füleki Városi Hivatal felvétele)

A felújításra azért volt szükség, mert már mind a folyosó, mind a szociális helyiségek kritikus állapotban voltak.

„A földszinti összekötő folyosó statikailag sérült volt, veszélyessé vált a vakolat, a mellékhelyiségek állapota és elrendezése pedig nem felelt meg a hatályos jogszabályoknak”

– közölte Anderkó Erika, a stratégiai-fejlesztési osztály vezetője, hozzátéve, hogy csak a teljes körű felújítás jelentett megoldást. A folyosón eltávolítják a padlóburkolatot és a vakolatot, ezután talajnedvesség elleni szigetelést kap, majd hőszigeteléssel látják el a folyosó padlózatát, valamint csökkentik a belmagasságot, újravakolják és kicserélik az ajtókat.

A munkálatok összköltsége 17.500 euró, ebből 15.000-et a pénzügyminisztérium támogatásából fedeznek. A fennmaradó összeget a város költségvetéséből pótolják és a kivitelezést is a városi Közhasznú Szolgáltatások dolgozói oldják meg. A felújítás az év végéig zajlik.

Agócs Attila polgármester elmondta, hogy úgy folytatják a városháza fokozatos felújítását kisebb projektek formájában, hogy ezzel ne terheljék meg túlzottan a város költségvetését.

„Örömmel tölt el, hogy ismét sikerült támogatást nyernünk, ennek köszönhetően valamit »megspóroltunk«, s az eredmény sok embert szolgál majd” – mondta a polgármester.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Joe Biden
Frissítve

Letette a hivatali esküt Joe Biden, már több rendeletet alá is írt

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szerint még folyik az egyeztetés arról, két vagy egy nemzetiséget lehet-e majd bejelölni a népszámlálás során ⋌(TASR-felvétel)

Elhalasztják a népszámlálás egy részét, de a második nemzetiség bevallásáról nem döntöttek

autógyártás

Az autógyártók menthetik meg idén a gazdaságot

Zuzana Čaputová

Čaputová, Matovič és Kollár is gratulált Bidennek

Párkányba várják az ebedi, muzslai és kicsindi lakosokat is -  a szerző felvétele

Párkány: tesztelés négy helyszínen, a muzslaiak, ebediek és a kicsindiek számára is

juve

Olasz Szuperkupa - Kilencedszer a Juventusé a trófea

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.