Felújítanák a török hidat

Poltár |

<p>Az uniós támogatásból elkészített tervek alapján már pontosan tudni lehet: 385 ezer euróba kerülne Poltár önkormányzatának a városban levő különleges műszaki emlék, a török híd teljes felújítása.</p>

Az uniós támogatásból elkészített tervek alapján már pontosan tudni lehet: 385 ezer euróba kerülne Poltár önkormányzatának a városban levő különleges műszaki emlék, a török híd teljes felújítása.

Mivel saját költségvetéséből ekkora léptékű beruházásra nem lenne képes a település, a hivatal dolgozói egy további uniós pályázat előkészítésébe kezdtek. „Jelenleg a pályázat benyújtásához szükséges építési engedélyeztetés folyik, minden érintett szervezet hozzájárulását, szakvéleményét várjuk” – mondta a TASR hírügynökségnek Alena Marková, a Poltári Városi Hivatal szakelőadója.

A Poltár és Zeleno városrészt összekötő, az Ipoly folyón átívelő híd egyes feltételezések szerint 1554 és 1593 között, az oszmán uralom alatt épült. Alig nyolc éve, 2004-ben még használták, a személy- és teherforgalmat is jól bírta a kőhíd, ma már a közvetlen szomszédságában levő betonhídon halad a forgalom. Ez a híd jeles műszaki műemlék, háromíves, faragott kőből készült, stílusjegyei alapján akár négy-ötszáz éves is lehet. Hiteles forrás nincs az építése időpontjáról. Egyes kutatók szerint a török hódoltság idején épült, más források szerint Mária Terézia engedélyeztette az építését, sőt olyan szakértői vélemény is van, amely szerint csak a 19. század elején építették. A legfrissebb szakvélemény szerint a poltári török híd a 16. század utolsó harmadában épülhetett, a 19. században pedig megerősítették, átépítették.

A híd műszaki állapota az elmúlt években fokozatosan romlott, időszerű lenne a felújítása. Peter Nižňanský és Lýdia Chovancová építész a város kérésére készítette el – több hónapos építészeti és műemléki feltárás, kutatás után – a felújítási terveket. Poltár önkormányzata már a tervek elkészítését is uniós pályázatból finanszírozta. A városvezetés szerint két lehetősége van az egyik legérdekesebb műszaki műemlék megmentésére: vagy uniós alapokból, pályázati forrásokból finanszírozni a teljes felújítást, vagy szakaszosan, több éven át önerőből elvégeztetni a felújítást. Az uniós pályázati forrásoknál pillanatnyilag nincs lehetőség műemlékek felújítására pályázni, de arra komoly esélyük van a poltáriaknak, hogy a 2013-tól 2017-ig tartó újabb uniós pályáztatási időszakban lehetőségük nyíljon projektet benyújtani a város értékes hídjának megmentésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?