Felújítanák a határátkelő romos épületét

határátkelő-miglénc
Miglécnémeti (Milhosť) |

Egy magyarországi vállalkozó vásárolta meg a határátkelőn álló, évek óta kihasználatlan épületet. Korábban a helyi önkormányzat akarta megvásárolni az épületkomplexumot, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű családok számára alakítsanak ki benne lakásokat, de nem volt rá elég pénzük.
 

A Kassához közeli szlovák–magyar határon álló épület évről évre egyre rosszabb állapotban van. Miután Szlovákia is az Európai Unió tagállamává vált és belépett a schengeni övezetbe, a vámügyőrség által használt épület fölöslegessé vált. Štefan Nagy, Miglécnémeti polgármestere elmondta, nemsokára jobbra fordulhat a helyzet, ugyanis az épületnek már új tulajdonosa van. „Az épület bal oldali részét tudomásom szerint egy miskolci vállalkozó vette meg. Nagyon rossz állapotban, de felújítják. Kávézót, éttermet és játéktermet akarnak létrehozni benne” – mondta a falu polgármestere. Hozzátette, az épület többi része a közeli vasgyáré. „Úgy tudom, eddig senki sem érdeklődött ennek a résznek a megvásárlása iránt” – tette hozzá Nagy, aki szerint az önkormányzat örömmel fogadta a felújításról szóló híreket.

„Az új tulajdonos eljött hozzánk, hogy bemutatkozzon és felvázolja a terveit. Kívül-belül rendbe teszik az épületet” – magyarázta a polgármester.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?