Felmentette a bíróság Galánta polgármesterét

1
Galánta |

A múlt héten tárgyalta a Nagyszombati Bíróság Peter Paška polgármester ügyét. Felmentették a városvezetőt a hatalommal való visszaélés vádja alól, ezzel pontot tettek egy 2015 óta húzódó ügy végére.

Galántán korábban a városi hivatal alkalmazottja látta el a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos feladatokat. Távozása után a környékbeli önkormányzatoktól kért segítséget a város, majd pályázat lefolytatása nélkül egy külső céget bíztak meg az eljárások lebonyolításával. Az ügyészség hatalommal való visszaélés miatt vádat emelt a polgármester ellen. A Galántai Járásbíróság tavaly felmentette Paškát, az ügyész azonban fellebbezett, ezért Nagyszombatban folytatódott a per. Most a taláros testület újra felmentette a városvezetőt.

“Koholt vádakkal gyanúsítottak, most bebizonyosodott, hogy nem történt bűncselekmény. Nem értem, hogyan kerülhetett bíróságra ez az ügy, de örülök, hogy a testület így döntött” - nyilatkozta lapunknak a polgármester.

Hozzátette, hogy azzal, hogy egy külső vállalat végezte a közbeszerzési eljárásokat, mintegy hárommillió eurót takarítottak meg a városnak. Jelenleg a város alkalmazottai és cégek végzik a közbeszerzési eljárásokat Galántán.

Peter Paška elmondta, hogy az elmúlt években huszonnégy eljárás volt folyamatban ellene, egy ügyben még nem döntött a bíróság. A neogótikus kastély felújításával kapcsolatos gazdasági visszaélést vizsgáló perben nem jogerősen tavaly májusban elítélték a polgármestert és további három személyt, Ladislav Maťašovský  korábbi polgármestert, Ján Poľakovskýt, a városi hivatal egykori vezetőjét és Peter Aštaryt, Galánta korábbi főépítészét. A vádlottak fellebbeztek a döntés ellen, de egyelőre nem tudni, hogy mikor tárgyalják újra az ügyet. “Nincs tudomásom más eljárásról, de nem kizárható, hogy van” - fogalmazott a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?