Feljelentést tett a polgármester

Petrikán Péter
Nagykapos |

Rágalmazás, hitelrontás és veszélyes fenyegetés miatt a napokban feljelentést tett az ügyészségen Petrikán Péter polgármester annak a videónak a kapcsán, melyet nem sokkal az idei önkormányzati választások után a Tv Sme mutatott be. 

Ebben a film készítői annak próbáltak utánajárni, hogyan befolyásolhatták a voksolás végeredményét a roma polgároktól vásárolt szavazatok Kelet-Szlovákiában. A témával kapcsolatban több régióbeli települést is felkerestek. 

Mustár a szavazatért 

A filmben elhangzik, hogy az Ungvidéki városban terjengő szóbeszéd alapján Nagykaposon is a megvásárolható roma szavazatok dönthettek a polgármester-választáskor. Az, hogy a voksokat Petrikán Péter vásárolta volna, senki sem állítja, de a téma taglalásakor többször mutatják a várost 2006 óta irányító polgármester óriásplakátjait, és csak olyan romákat szólaltatnak meg, akik azt állítják, Petrikánra fognak szavazni. Más személyekről egy képviselőjelöltön kívül, szó sem esik a Nagykapossal foglalkozó részben. Az egyik riportalany még azt is elárulja, hogy a polgármester embereitől „kártyákat” kapott, amelyekre rá volt írva, kire kell szavazni. Ez után egy meglehetősen zagyva történet bontakozik ki, melyben valakik a választáskor rendszeresen ajánlanak a támogatásért cserébe ruhát, élelmiszert, alkoholt és mustárt (!), majd arról a városban „köztudott” dologról is szó esik, hogy a romák lakta Csicseri úti lakótelepen 300 szavazat 100 euróba kerül. Arról, hogy kik, mikor, kitől és milyen körülmények között vettek ilyen szavazatokat, szintén nincs szó. A riportban több részlet is elhangzik egy szinte értelmezhetetlen hangfelvételből, melyben valakik 20 eurót kérnek valakitől, hogy almabort vásároljanak az embereknek, illetve egy Maki becenevű, büntetett előéletű emberről is szó van, aki nagyon befolyásos a romák körében, ám amikor megszólal, elmondja, ha lett volna tudomása arról, hogy valaki szavazatokat akar vásárolni, akkor azt azonnal jelentettevolna a hatóságnak. A film készítői természetesen megszólítják „a másik oldalt is”, és idézik Petrikán Péter telefonba elmondott álláspontját, mely szerint semmiféle szavazatvásárlásról nincs tudomása, és az ilyen praktikák idegenek tőle. 

Mindent tagadott 

Petrikán Péter lapunknak elmondta, felháborodott a riport láttán, ugyanis azonnal egyértelművé vált számára, hogy ezzel valakik megpróbálják lejáratni, kétségbe vonni a tisztességét, és a választáson elért eredményét. Mint mondta, soha sem vásárolt szavazatokat, és senkit sem biztatott erre. Hozzátette, szerinte egyébként több szempontból is logikátlan a filmben bemutatott történet. Egyrészt hogyan lehetett volna a „mérleg nyelve” pár tucat Csicseri úti szavazat, ha a választáson ő közel kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyezett, és ezerrel többet, mint a harmadik. Az sem világos, ha valaki valóban vásárolt volna szavazatokat a romáktól, kinek lett volna érdeke mindezt diktafonra rögzíteni, legyártva ezzel a bizonyítékot saját maga ellen. Az pedig tény, hogy ugyanúgy, mint a város több mint 2500 háztartásába, a Csicseri úti lakótelepre is eljuttatta az emlegetett „kártyákat”: a polgármester választási újságját, és szórólapjait, melyeken a jogszabályoknak megfelelően a készítő és a megrendelő nevét is feltüntették. Mivel a bemutatott hangfelvételen megszólalót felismerni vélte, az illetőtől magyarázatot kért, aki tagadta, hogy szavazatvásárlás kapcsán beszélgetett volna bárkivel. Szerinte a hangfelvételt összevághatták. 

Nem tűri 

A polgármester elmondta, konzultált az ügyvédjével, és úgy döntött, rágalmazás és hitelrontás miatt feljelentést tesz ismeretlen személy ellen. Erre néhány napja sor is került. Amikor azonban egyik gyereke arról számolt be neki, hogy az egyik közösségi oldalon a riportfilm miatt őt is megfenyegették, veszélyes fenyegetés bűntette miatt is feljelentést tett. Petrikán Péter hangsúlyozta, bár tudatában van, hogy közszereplőként sok mindent el kell viselnie, de azt semmiképpsemtudjaelfogadni,hogy a tisztességét megkérdőjelezzék, azt pedig nem tűri, hogy egyesek a politikai csatározásokba a gyerekeit is megpróbálják belevonni. 
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?