Feljelentést tett a komáromi vízművek igazgatója

Komárom |

<div>Az első feljelentést továbbiak követhetik a városi tulajdonú cégben.</div>

Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Komáromi Járási Rendőrkapitányságon Patrik Ruman, a 100 százalékban városi tulajdonú KOMVaK víz- és csatornaművek részvénytársaság elnök-vezérigazgatója, aki januártól áll a társaság élén. Nem tartja kizártnak, hogy a mostanit további feljelentések követik. „Rendet akarok tenni a cégben, és ha olyan információ birtokába jutok, ami bűncselekményre utal, nem habozok feljelentést tenni” – mondta azon a sajtótájékoztatón, amit Stubendek László polgármesterrel, Keszegh Béla alpolgármesterrel, valamint a felügyelőtanács és az elnökség tagjaival együtt tartott. A nyomozás jelenlegi szakaszában sem a vezérigazgató, sem a városvezetés nem adott bővebb információt. Kérdésünkre Patrik Ruman annyit árult el, hogy bár ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, lépését alapos jogi elemzés előzte meg, és a kihallgatás során konkrét volt. Hivatalosan meg nem erősített értesülésünk szerint a feljelentés a cég csallóközaranyosi beruházásával, illetve egy vitatott számla jóváhagyásával függhet össze az előző cégvezetés idejéből. Keszegh Béla rámutatott, nemrég fejeződött be a főellenőri vizsgálat a cégnél, amit egy mélységi, ún. due diligence átvilágítás is követ. Ez utóbbi megrendelését annak költséges volta miatt tavaly még nem hagyta jóvá a testület, de miután egyre-másra derültek ki furcsaságok a társaságról (pl. elmaradt hitel-törlesztőrészletek, ami miatt a kivitelező Hass cég csődeljárással fenyegetett), rábólintottak a képviselők; jelenleg folyik a kivitelező kiválasztása. A főellenőri jelentést a soron következő ülésen tárgyalja a testület.  Készült egy főellenőri jelentés a leltárról is, ami szintén több hiányosságra mutatott rá, például több, lízingszerződés alatt álló gépet adott el a társaság a városnak. Stubendek László szerint végre elkezdődött a városi cég rendbetétele, és ebben az új elnökségben és a vezérigazgató személyében partnerre találtak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?