Felgyújtották a polgármester autóját

Lukanyénye |

<p><span lang="HU">Kedden hajnalban ismeretlen tettesek felgyújtották a lukanényei polgármester, Kuzma Zoltán és fiai autját. Két gépkocsi teljesen kiégett, a harmadik csak enyhén rongálódott meg. Előzetes becslések alapján a kár 400 ezer korona (13333euró).</span></p>

Kedden hajnalban ismeretlen tettesek felgyújtották a lukanényei polgármester, Kuzma Zoltán és fiai autját. Két gépkocsi teljesen kiégett, a harmadik csak enyhén rongálódott meg. Előzetes becslések alapján a kár 400 ezer korona(13333euró), személyi sérülés nem történt. Kuzma Zoltánt megdöbbentette a bűntény. Elmondása szerint nincs haragosa és senkivel sem keveredett összetűzésbe. „Kedden hajnalban két óra tájban kisebb robbanásra riadtunk fel. Amikor megláttuk, hogy égnek az autók, azonnal oltani próbáltuk a tüzet, de sajnos nem sikerült. Nem tudom, mit gondoljak erről az esetről, biztos vagyok benne, hogy nem falubeli volt a tettes. Fogalmam sincs, ki lehetett és mi volt az indítéka. Nem csak az én kocsimat, a fiaim autóit is megpróbálták felgyújtani“- mondta Kuzma Zoltán. A történtek az egész falut megbotránkoztatták. A lukanényeiek azzal keresték meg polgármesterüket, hogy gyűjtést szerveznek az őt és családját ért kár enyhítésére, ami Kuzma Zoltán szerint bizonyítja, hogy nem helybeli a tettes. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?