Felelősségérzet és családtervezés

Szerintük a keresztbe tett kézzel sült galambra váróknak nem jár segély, és ebben a pártpolitikusok többsége egyetért velük. Az aktivisták érveit főleg a befolyásos politikai vezetők utasították el azzal a kérdésfeltevéssel, hogy vajon ki vállalná a felelősséget ezekért a játékszabályokért.

„Az egészséges szociális reform felé vezető első és legfontosabb lépés az lenne, ha a hatáskörök a felelősséggel együtt az egyes régiókba kerülnének. Ez a decentralizáció jogi és pénzügyi hatáskörökkel járna, a pénzcsomagot pedig az utóbbi három év költségvetési átlaga alapján határoznák meg” – áll az egyesület javaslatában. A regionális látószög szerintük lehetővé tenné a helyi viszonyok figyelembevételét, valamint a szomszédos régiókkal való összehasonlítást, ráadásul nem politikai, koalíciós döntésektől függne a szociális rendszer építése, hanem pragmatikus alapon folyna.

„Ha a konkrét régió felel saját gazdaságának fejlesztéséért, ám nincs lehetősége dönteni foglalkoztatáspolitikai kérdésekben, érezhető a belső strukturális konfliktus” – állítja Bill Baker, hozzátéve, hogy decentralizáció nélkül a tervezett második lépés, azaz a programok létrehozása bürokratikus, felülről vezérelt folyamat lesz.

Az új szociális törvényekkel az egyesület szerint az a baj, hogy felkészületlenül érték az apparátust, illetve nem volt elegendő idő az átállásra. Szerintük hiba volt, hogy a járási hivatalok megszüntetése, a nemzeti munkahivatal átalakítása és a szociális segélyek rendszerének totális átértékelése egyszerre zajlott. Valamennyi változás gyakorlati bevezetése külön-külön igényelt volna egytől három hónapig tartó időszakot.

Az aktivisták úgy vélik, sok polgármester került nem éppen irigylésre méltó helyzetbe, mivel a törvény értelmében kötelesek voltak ugyan „aktivizálni” a munkanélkülieket, ám fizetni gyakran nem tudtak nekik. ĺgy történhetett meg, hogy sokan csökkentett segélyt kaptak, mivel nem jelentkeztek közmunkára. Az újonnan alakult hivatalok ráadásul sokszor azoknak a munkáját is megkérdőjelezték, akik valóban dolgoztak. Az egyesület tagjainak az sem tetszik, hogy az embereket nem valós teljesítményük szerint, hanem egyéb anyagi juttatásaik mértéke alapján jutalmazták. Szerintük minimális „aktivitásért” minimális pénz járna, több és felelősségteljesebb munkáért pedig többet kellene fizetni.

„A szociális minisztérium 72 százalékos sikert jósolt ennek a kezdeményezésnek. Nos, ez az arány egyelőre nem egész 25 százalék” – állítja Baker, aki felteszi a kérdést: mi lenne, ha a segély odaítélésének feltétele lenne valamiféle közmunka végzése, és az illetékes szervek egyben felelősek is lennének a feltételek megteremtéséért. Szerinte ez esetben értelmét veszítené a „hajlandóság” kérdése, hiszen mind a munkáltatók, mind pedig a segélyért folyamodók tisztában lennének a feltételekkel.

A Szociális Reformokért egyesület a szegénységi küszöböt is túlságosan alacsonynak tartja. „Ha a minimálbér összege a szegénységi küszöb alatt van, a segítség nemcsak azokat illetné meg, akik szociális segélyből élnek, hanem mindazokat, akiknek jövedelme a határösszeg alatt marad. A segítség nem csak pénzbeli juttatást jelenthet” – vélik az aktivisták, akik szerint az új törvények gyakorlati működését a népes roma családokon lehet leginkább „tesztelni”, mivel ott mutatkoznak meg leglátványosabban az intézkedések előnyei és hátrányai. Bill Baker, aki hosszú évek óta járja a szlovákiai cigánytelepeket, arra a következtetésre jutott, hogy a romák körében ismeretlen fogalom a családtervezés. Azaz nem elsősorban „számításból” van sok gyerek egy-egy roma családban, hanem egyszerűen csak a tudatlanság miatt. A sok rajkó vállalása a család elszegényedéséhez vezet, ezért kezdenek egyre inkább számítani a gyerekekkel járó pénzbeli előnyök. „Az életmódbeli változást csak az hozhatja meg, ha a roma családok tudatosítják, hogy a segély összege nem növekszik automatikusan a gyerekek számának növekedésével. Ez a felelősségérzet lassan a családtervezésre is megtaníthatja a romákat” – áll a szervezet jelentésében.