Fel kell erősíteni a kis szervezetek gyenge hangját

Romhányi András megnyitja a találkozótA szerző felvételeiA tanácskozás célja, hogy képet adjon a civil szféra által végzett munka jelentőségéről, módszertani segítséget nyújtson a határon túli magyar civil szervezetek napi munkájához, erősítse a közöttük lévő kapcsolatokat és felmérje az említett kezdeményezések támogatásához rendelkezésre álló szellemi és anyagi erőforrásokat.

A határon túli magyar szervezetek megsegítésére hivatott magyarországi intézmények visszafogottan reagáltak, illetve vettek részt a rendezvényen: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát – amely az eddigi tapasztalatok alapján nem tartotta támogatásra méltónak a találkozót – a szervezők fel sem kérték az anyagi támogatásra, az Illyés Közalapítvány elutasította támogatást, a Határon Túli Magyarok Hivatalának pedig csak koordinációs kerete van, ami azt jelenti, hogy nála pályázni nem lehet, csak bajban segíti ki a rászorulókat. Megítélésük szerint itt nem volt baj. Romhányi András, a Magyar Kollégium igazgatója és a Magyar Művelődési Intézet Határon Túli Magyarok Osztályának osztályvezetője szerint egyébként sem kell attól tartani, hogy az említett intézmények hasonló ötlettel rukkolnak elő. Egyszerűen arról van szó, hogy a találkozót olyan emberek szervezték, akik ezt fontosnak találták. „Bár tavaly támogatás hiányában elmaradt a budakalászi találkozó, és félő volt, hogy ezéven kisebb lesz az érdeklődés, ám sokkal többen jelentkeztek, mint vártuk.” A találkozón 77 Kárpát-medencei közművelődési szervezetet képviseltette magát, zömében Erdélyből, de ott voltak a szerbiai, a szlovákiai, az ukrán és az osztrák civil szervezetek képviselői is.

A felvidéki csemadokosok azonban hiányoztak, ám Romhányi őket is igazolta: „Kiküldtük az adatlapokat, és valamilyen okból ezeket a kitöltendő adatlapokat – legalábbis nagy részüket – nem kaptuk vissza. Azonban sok dolog közrejátszhatott abban, hogy nem jöttek el. Valószínűleg a munkájuk akadályozta őket, hiszen zajlanak a nyári táborok, rendezvények. Mégis nagyon jó társaság gyűlt össze, és eljöttek azok az emberek is, akiktől információkat vártunk! Ez azért fontos, mert a résztvevők megkapták, amit vártak, és a „hatalmasságok“ látták, hogy komoly szakmai képviselet gyűlt össze. Ugyanakkor jelenlétükkel legalizálták, elismerték a Budakalászi találkozót.”

Az említett hatalmasságok, az előadók pedig valóban szakmabeliek voltak. A Miniszterelnöki Hivatal nevében Petróczi Sándor, a hivatal kabinetfőnöke tartott előadást a kedvezménytörvényről, illetve annak módosított változatáról. Előadásában rámutatott, a magyar politikai pártok lényegében támogatják a törvényt, s amelyek ellene szavaztak, azok sem a törvényt ellenezik, hanem a módosítással nem értenek egyet. A módosítást azonban nem lehetett elkerülni már csak azért sem, hogy a törvény végrehajtható legyen. Ugyanakkor a törvény tartalmazott szakmai hibákat is, amelyekre a Velencei Bizottság és más nemzetközi fórumok is rámutattak. Ennek következtében (is) meg kellett változtatni minden olyan kitételt, amely a bírálók részéről „diszkriminatívnak” minősült. Törölték a törvényből az „egységes magyar nemzet” kifejezést is, ami – Petróczi Sándor szerint – semmiképp sem valamiféle hajbókolást jelent, hanem inkább „a saját akarat érvényesítését”, amit azzal próbált igazolni, hogy – a változtatások ellenére – ötször is szerepel a törvényben „a magyar nemzethez való tartozás erősítése” megfogalmazás, s ez teljes mértékben fedi a törvény eredeti célját. Az előadás utáni beszélgetésben a jelenlévő szerb, csángó, erdélyi és vajdasági résztvevők konkrét esetekre hivatkozva tették fel neki kérdéseiket: Vajon ki jogosult az árvagyerekek nevében magyarigazolványt kérni, a státus- vagy a kedvezménytörvény-e a helyes megnevezés, vajon támogatásra méltók-e azok a szerb iskolák, amelyekben „környezeti nyelv oktatása” címen heti három órában kívánják tanítani a magyar nyelvet és hasonlók?

A csángók újságját pillanatokon belül szétkapkodták Lakrovits Elvira, a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztályának munkatársa a civil szféra stratégiájáról tartott előadást. Ennek az a célja, hogy átláthatóbbá tegye a civil szférával kapcsolatos jogszabályokat, feltérképezze a közhasznú szervezeteket, s előkészítse a támogatások önkéntességéről szóló törvényt. Fontos bejelentésnek számított, hogy létrehozták a Nemzeti Civil Alapprogramot, amely 6-7 milliárd forinttal támogatja majd a civil szervezetek munkáját, és ennek az összegnek 60 százaléka pályázati úton lesz elérhető.

A Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke, Harsányi László az intézeten belüli szemléletváltásról és a pályázati rendszer megkönnyítésére irányuló tevékenységről számolt be. „Ki kell iktatni mindent, ami nehezíti a pályázatok írását és beadását” – jelentette ki. Fontosnak tartja az Ilylyés Közalapítvánnyal való szorosabb kapcsolatot, amelyet már jövőre szeretne kialakítani. „Fel kell mérni, mi az, amit mi tudunk, mi az, amit ők tudnak és mi az, amit egyikünk sem tud!” Elmondása szerint a jövőben az évente hozzájuk beérkező 11 000 pályázatból inkább kevesebb, ám színvonalas pályázatot kívánnak támogatni, mint a „sok kicsit”. Szeretnék az eddigi 2-300 milliós támogatásra szánt összeget legalább 100 millióval megemelni.

Ezután a Határon Túli Magyarok Hivatalának nevében C. Tóth János osztályvezető mutatta be az éppen tizenegy éve létrehozott hivatalt, amelynek öt főosztálya tevékenykedik a határon túli magyarok érdekében. Sietett eloszlatni egy félreértést, mely szerint a HTMH-hoz pályázatokat lehet írni. A HTMH nem hirdet meg pályázatokat, hozzájuk csak kérvényt lehet írni, ám azt is csak olyan esetekben, amelyeket a hivatal „koordinációs kerete” megenged. Ők ugyanis csak abban az esetben támogatnak valakit, ha az illető szervezet más helyről nem kapott anyagi hozzájárulást (és természetesen a rendezvény méltó arra, hogy támogassák), vagy, ha netán egy természeti csapás lehetetlenné tette az egyébként indokolt és jól előkészített rendezvény megvalósítását.

Nagy tapsot kapott Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, amikor beszámolt a szövetség munkájáról. Nem kapnak állami támogatást és pályázati úton sem segítik a munkájukat. Ennek ellenére dolgoznak, és mindent megtesznek azért, hogy a szövetség alapszabályának szellemében „védjék a magyar nyelvet”. Szorgalmazzák Bolyai János eddig kiadatlan és szinte elfeledett életfelfogásáról szóló könyvének kiadását, újra fordíttatják az ENSZ közgyűlése által elfogadott emberi jogok alkotmányának – jelenlegi pontatlan fordítású – szövegét, népszerűsíteni kívánják a székely rovásírást, és nagyban készülődnek a jövő évi VI. Világkongreszszusukra. Bejelentette, hogy ősszel aláírásgyűjtést kezdeményeznek egy népszavazás kiírására arról, rendelkezzenek-e a határon túli magyarok kettős állampolgársággal.

Szabó Tibor, a HTMH volt igazgatója érdekes módon egy balkáni hasonlattal kezdte előadását, amelynek témája az autonómia kérdése volt. Mind a szlovák–magyar, mind a román–magyar alapszerződés tartalmazza az autonómia lehetőségét, ám kikényszeríteni – természetesen – nem lehet. A határon túli magyarok megsegítésére továbbra is szükség van. Az eddigi 12-14 milliárd forintnyi összeget – miután ez csak a határon túli intézmények, szervezetek életbetartására volt elég – nagyságrenddel meg kell emelni. Nagyon fontosnak találta továbbfejleszteni a kapcsolatok jogi beágyazottságát, a szakmai segítséget és a gazdasági potenciál növelését. Az előadás utáni beszélgetésben, és a találkozó nyilatkozatának megfogalmazásakor is egyre világosabbá vált, hogy nagyon nehéz meghúzni a határt: egy jó szándékú nyilatkozatban meddig terjed(-het) a politikum és meddig a közművelődés. Romhányi András szerint „valóban felmerültek kérdések, amelyekről nem gondoltuk, hogy problémásak lesznek. A kérdésre, hol a határ, nem tudok válaszolni, de azt tudom, hogy a politika nem érti a „kérem“, „szabad?“, „szeretném“ szavakat, a politika az „akarom“, „követelem“ szavakat ismeri el. Ilyen értelemben azt gondolom, a résztvevőknek joguk van bármilyen kérdésben véleményt nyilvánítani, hiszen a politika dolga, hogy döntsön ezekben a kérdésekben. Más kérdés, hogy ha nincs szerencsésen megfogalmazva egy mondat – vagy netán egyáltalán nem kell oda – megtörténhet, hogy a kérésünkkel ellenkező eredményt érünk el.”

Szabó Tibor az előadása utánA kérdésre, hogy miként viszonyultak a szomszédos országok közművelődési és társadalmi csúcsszervei a meghívókra, Romhányi András a következő választ adta: „Ezek a szervezetek nem képviseltették magukat. Véleményem szerint elég sok bajuk van otthon és elképzelhető, hogy az ő munkájukat egy ilyen találkozó csak megzavarná. Az említett ernyőszerveztek munkájában meglehetősen erősen érvényesül a központosítás, s annyira a közös pénzek elosztására figyelnek, hogy nem jut idejük a hajszálerekre, az apró szervezetekre. Budakalásznak éppen az a feladata, hogy a kis szervezetek gyenge hangját felerősítse.”

A tanácskozás utolsó napján a résztvevők – a hagyományokhoz méltón – nyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyben a 77 civil szervezet kéri a fórum évenkénti összehívását, üdvözli Magyarország európai uniós csatlakozását és a Kárpát-medencei kisebbségi magyar kulturális civil szervezetek adatbázisának, valamint a Nemzeti Civil Alap létrehozását, tudomásul veszi a kedvezménytörvény módosítását, szükségesnek tartja a magyarságtudat és a nemzeti önazonosságtudat megerősítését, a civil szervezetekben tevékenykedők állandó anyanyelvi szakmai továbbképzését s kérik a határon túli magyarság életét segítő támogatások elosztási rendszerének javítását.