Fejlesztések és újabb befektetők Kenyhecen

Kenyhec. Újabb létesítmények befejezése várható idén a szlovák–magyar határ menti, Kassától délre fekvő községben.

Az egészségügyi központ melletti kórházat tető alá hozzák, a községháza szomszédságában épülő vendéglő szintén elkészül, az ipari parkban pedig egy szolgáltató központ épül a vállalkozók részére.

Az egészségügyi központ

már évek óta működik a községben. Az orvosi alapellátást a körzeti orvos, gyermekorvos, fogorvos és nőgyógyász biztosítja. Ezen kívül különböző szakorvosok is rendelnek itt, többek között belgyógyász, reumatológus, ortopéd szakorvos, rehabilitációs orvos és fül-orr-gégész. Az épületben gyógyszertár is található.

A jövő tervei természetesen nem állnak meg a rendelőintézet bővítésénél, azaz újabb szakorvosok rendelőinek kialakításánál. Már megkezdték a harminc férőhelyes, műtővel is felszerelt kórház építését, melyet a későbbiekben geriátriai részleg és nyugdíjasotthon is kiegészít majd. Az ötemeletes épület február végéig tető alá kerül, és még 2008 folyamán szeretnék az első három emelet teljes felszereltségét biztosítani. Az egészségügyi központban a továbbiakban a község lakosai és az ipari parkban dolgozók számára általános orvosi vizsgálat áll majd rendelkezésre. Szeptemberre elkészül a községháza mellett épülő vendéglátó-ipari komplexum is, amelyben nemcsak vendéglő lesz, hanem kiadható lakosztályok is az épület tetőterében. Erre a szolgáltatásra főként az ipari parkok külföldi képviselői és ide látogató vendégei miatt van nagy szükség. A durva építési munkálatok már befejeződtek, a fűtésrendszert és a vízvezeték-hálózatot már beszerelték. Nagyobb rendezvények esetére most is a községháza nagyterme vehető igénybe, mely 450 fő befogadására alkalmas, konyhája pedig 1200 személyt képes ellátni.

A folyamatosan bővülő ipari park cégei számára azonban nemcsak az orvosi ellátást teszik közelivé, illetőleg átlagon felüli szállást biztosítanak, hanem egyszolgáltató központ

is épül majd a Getrag Ford Transmissions vállalat közelében. Ebben a központban szakirodák lesznek, az útkarbantartók, a rendőrség és a tűzoltóság is itt kap helyet. Ezzel növelhető a már megtelepedett 14 beruházó üzemeinek biztonsága is, hiszen az ipari park területén már betörés is előfordult. Kenyhec polgármestere, Konkoly József egyszer tréfásan megemlítette, hogy az ipari parkba annyi beruházót szeretne, ahány lámpa világít a községháza nagytermének mennyezetén. Idén újabb lépésekkel jut közelebb ehhez a célhoz, hiszen elmondása szerint 2008-ban kilenc újabb beruházó megjelenése várható Kenyhecen.

A távlati tervek között szerepel más érdekesség is.

Az európai integrált iskola

ötlete a szükségletek felismeréséből fakadt, hiszen az ipari park közelsége miatt a jövőben nemcsak szakmailag képzett, hanem jó nyelvtudással felvértezett munkaerőre is szükség lesz. A tervekben egy olyan oktatási intézmény öltött formát, mely az óvodai képzéstől a felsőfokúig biztosítaná az iskoláztatást szlovák, magyar, angol, német, francia és spanyol nyelven, az oktatás nyelvét pedig a szülők választanák meg. A projekt egyedi egész Szlovákiában, a megvalósítás mintegy 600 millió koronába kerül majd. Az építési engedély megszerzése után két évet szánnak az intézmény felépítésére, és hatszáz tanulóval számolnak. Itt tanulhatnának a környékbelieken kívül az ipari park külföldi alkalmazottainak gyermekei is, és semmi akadálya annak, hogy magyarországi diákok is látogassák az intézményt. Az iskola tervében azonban nagyobb előrelépés az utóbbi hónapokban nem történt. „Nem hiszem, hogy ebből a felhőből hamarosan eső esne” – mondta a polgármester, akinek nagyszabású oktatásügyi tervei egyelőre nem találtak visszhangra az illetékes fórumokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?