Rétén régen hagyománya volt a falusi színjátszásnak, amely majd húszéves kihagyás után indult újra.RéteNégy évvel ezelőtt alakult a rétei Révisz vidámszínpad. A Révisz nevet – ami a Rétei Vidámszínpad rövidítése – 2014 óta viselik.
Falusi komédiát írt a rétei Révisz vidámszínpad
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14569066267247_71.jpeg.webp?itok=mTkAixYm)
Rétén régen hagyománya volt a falusi színjátszásnak, amely majd húszéves kihagyás után indult újra.
Réte
Négy évvel ezelőtt alakult a rétei Révisz vidámszínpad. A Révisz nevet – ami a Rétei Vidámszínpad rövidítése – 2014 óta viselik. A csoport egyik tagja megírta az első szövegkönyvét, Falunap címmel.
Rétén régen hagyománya volt a falusi színjátszásnak. Majd húszéves kihagyás után 2012 őszétől újraindult a színjátszás. A csoport vezetője és rendezője Gyurcsi Pomichal Mária. A társulat jelenleg tizenhat tagú, vannak köztük diákok, magánvállalkozók, adminisztratív munkaerők és nyugdíjasok. „Megtiszteltetés, hogy Farkaš Irma, aki már az ötvenes évektől tagja volt a rétei színjátszó csoportnak, ma is velünk dolgozik. Azok közé a kezdeményezők közé tartozik, akik többször szorgalmazták a csoport újraindítását. Életkedvével és vitalitásával mindnyájunknak példát mutat” – mondta Gyurcsi Pomichal Mária, a csoport vezetője és rendezője. Előadásaik között színdarab, vígjáték, kabaré, ének és zenés szórakoztató műfaj is megtalálható. Hetente két alkalommal, de ha szükséges, többször is próbálnak. Minden előadást komoly kutatás előz meg. „Nem könnyű olyan művet találni, amely ráillik a társulat tagjaira. Ezért fogadtuk nagy örömmel, amikor a társulat egyik tagja, Teodor Bulavčiak megírta az első szövegkönyvét, Falunap címmel. Az abszurd zenés falusi komédia az emberek mindennapjairól szól. Ebben a műben a szereplők azonosulni tudtak a szerepükkel” – mondta a rendező. Az első előadásuk 2013-ban nagy sikert aratott. „Akkor nem tudtam, hogy az egyes szereplőknek milyen adottságuk van, egy esztrádműsort állítottam össze. Ebben a műsorban felmérhettem, kiben mi rejlik” – mondta Gyurcsi Pomichal Mária. A csoport a következő évben egy komolyabb darabot, Goldoni A hazug című vígjátékát adta elő. Ugyanabban az évben a darabot bemutatták az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon Szepsiben. A szakmai zsűri az előadást a legjobb színpadkép díjjal jutalmazta, a legjobb alakítás díját Farkaš Irma kapta. „Jelenleg új esztrádműsoron dolgozunk. Terveink között szerepel, hogy legújabb darabunkat, a Falunapot minél több helyen bemutassuk a Mátyusföldön és a Csallóközben” – tette hozzá a rendező.
Legközelebb a hodosi Megmaradá-sunkért kultúrcsoportot mutatjuk be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.