Falunap és Szent Anna napi búcsú Medvén

A búcsú vasárnap egyik fő programja a világháborús emlékmű megkoszorúzása volt (fotó: Mátis Rudolf)
Medve |

Múlt hétvégén egy kétnapos rendezvénysorozattal ünnepeltek Medvén, ahol a fiatalok és idősebbek egyaránt megtalálhatták a számukra legkedvesebb programot.

 

A falunap már szombaton kora délelőtt kezdetét vette, míg a búcsúi programok vasárnap folytatódtak. A falu vezetése és szervezetei fontosnak tartják, hogy közösségi rendezvényeiken az étel- és az italellátásról a helyiek gondoskodjanak, ezért idén a Medvei Sportszervezet, a Vadászszervezet, és Nyugdíjas Szervezet és Révész István biztosították ezeket minden érkező számára. A közös főzéssel eltöltött idő így nem csak jobb hangulatban telt, hanem költségeket is megtakaríthattak és a házias jelleg sem marad el. A Nyugdíjas Szervezet által főzött ízletes gulyásból például a többi nyugdíjas is ingyenesen fogyaszthatott.

„Szeretnénk támogatni a helyi szervezeteket, klubokat azzal, hogy az ő segítségüket vesszük igénybe a rendezvényeink megszervezéskor”

– mondta Kulacs László, Medve község polgármestere. Egyetlen külsős értékesítő volt csupán, akinél különféle lufikat, műanyag játékokat vásárolhattak a látogatók.

A jó tanulókat is díjazták (fotó: Mátis Rudolf)

Sport és szórakozás

A foci kedvelői már szombat délután 1 órára kilátogathattak a falu focipályájára, ugyanis akkor kezdődött a Bajcsy Tivadar-emlékkupa, melyen a hazai csapaton kívül Csicsó, Nemesócsa és Izsap csapatai vettek még részt.

„Bajcsy Tivadar volt korábban hosszú évekig a helyi sportszervezet elnöke és nagyon sokat köszönhetünk neki. 13 éve már, hogy elhunyt. S hogy méltóképp emlékezhessünk rá, már negyedik éve rendezzük meg a róla elnevezett emlékkupát”

– mondta a polgármester. Idén Nemesócsa csapata vehette át az első helyezettnek járó kupát. A szurkolók már a focimeccsek alatt kipróbálhatták a pálya mellett elhelyezett búcsúi körhintákat, a gyerekeket pedig egy óriás légvárral szórakoztatták. Később a polgármesteri köszöntő után kihirdették a kupagyőztest és a többi helyezettnek is átadták a díjakat. Várva várt program volt a helyi kitűnő tanulók köszöntése, majd a MeFiK, a Medvei Fiatalok Klubjának fellépése következett, akik énekükkel örvendeztették meg a jelenlévőket. Őket követték a Medvei Nyugdíjasok táncos előadásukkal, majd az esti zenés műsor keretében Hervay László, Enosz énekelt, később L.L. Junior, majd Bódi Csaba lépett fel. Az este további részében pedig a Kiss&Kiss zenekar szórakoztatta a jelenlévőket.

Idén Nemesócsa csapata vehette át az első helyezettnek járó kupát (fotó: Mátis Rudolf)

Szent Anna napi búcsú

Igyekeztek különválasztani a falunapi és a búcsúi rendezvényeket, ezzel is személyesebbé téve az ott lakók és családjaik ünneplését. A vasárnap délelőtti szentmise után az I. és II. világháború áldozatainak emlékére állított emlékmű megkoszorúzása következett, majd a Medvei Énekkar adott elő. Délután kettőtől pedig mindenkit szeretettel vártak a sportpálya mellé, a már előző nap felállított körhintákhoz.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?