Több ezren vettek búcsút vasárnap a kassai Szent Erzsébet-dómban felravatalozott Jozef Tomko bíborostól – tájékoztatott honlapján a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS). A búcsúztatás hétfőn is folytatódik.
Ezrek vesznek búcsút Jozef Tomko bíborostól Kassán (FOTÓK!)
„Reggel óta tömegek érkeznek a Szent Erzsébet-dómhoz, hogy tisztelegjenek az elhunyt bíboros előtt. A sor a székesegyház mellett kígyózik a Fő utcán, az Érseki Hivatalig” – közölte a KBS. 12.00-ig járulhatnak a ravatalhoz az emberek, a koporsót délután a Szent Mihály-kápolnában helyezik el.
Kedden reggel 7.00 és 9.00 között vehet búcsút a nagyközönség a bíborostól, a gyászszertartás 11.00-kor kezdődik.
Jozef Tomko volt a bíborosi kollégium legidősebb tagja, 98 évesen hunyt el Rómában, augusztus 8-án.
Galéria
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.