Ezerarcú túra az Alacsony-Tátra koronáján

Néha az ember minden igyekezete ellenére szürke és egyhangú lesz az a túraútvonal, amelyről otthon, a térkép fölött gubbasztva még azt gondolta, hogy jó lesz ez. Máskor – s ez messze a legkellemesebb eset – mit sem sejtve járunk végig úgy egy útvonalat, hogy kilométerenként csodálkozunk rá a táj újabb és újabb vonásaira. A Chopok (2024 m) déli oldalától, a Trangoška parkolójától kiinduló túra pont ilyen. Mindössze annyi volt a célom, hogy egy szuszra összekössem a Gyömbért (Ďumbier, 2043 m), a Chopokot és a Dérest (Dereše, 2004 m), de ez a „csúcsgyűjtögetésnél” végül sokkal többet adott.

A kezdet

A legpraktikusabb kiindulópontnak a Trangoška parkolója tűnik – még akkor is, ha ide busszal érkezünk, lévén hogy a járatoknak van itt egy megállójuk. Innen jó három kilométerre van a Milan Rastislav Štefánik-menedékház, amelyet a zöld jelzésen át érhetünk el lényegében véve a Bystrianka-patak völgyében. A 600 méteres szintemelkedés gondoskodik róla, hogy már így az elején alaposan leizzadjunk, mire a törpefenyők közül kibukkanva megpillantjuk a lassan százéves menedékházat. Ez a völgy rejti az első meglepetést: rendkívül változatos és buja a növényzet, a perjeféléktől kezdve a védett havasi virágokig mindennel lehet itt találkozni, miközben lassan megpillantjuk a vágyott 2000-es hegyoldalakat, amelyek roppant méreteik és kőmezőik ellenére valószínűtlen könnyedséget sugároznak magukból.

Gyömbérre fel!

Igény szerint frissíthetjük magunkat a menedékháznál, de természetesen azonnal lehet folytatni a „csúcstámadást”, ami ugyancsak három kilométer megtételét jelenti, de ehhez már csak 300 méter magasságot kell leküzdenünk. Fürkésző tekintetünk azonnal észreveheti, hogy a Krúpova hoľa (1922 m) irányába harántoló turistaút helyett mintha kínálná magát egy másik lehetőség is, amely szinte közvetlenül a Gyömbérre tart. Igen ám, de ezt a relációt kereken 30 éve megszüntették, ugyanis a túrázók túl nagy károkat okoztak a havasi gyepben. Mindezt szlovák és angol nyelven magyarázza el észérvek alapján egy tábla, amely mögött a nyomatékosítás kedvéért szalag zárja el a kis ösvényt. Kultúremberként így nem marad más számunkra, mint a hosszabbik út választása a piros jelzést követve. Innen egyre jobb kilátásunk lesz délre, a Bystrianka előbb végigjárt völgyére, ill. Breznóbánya környékére. A zuzmólepte gránittömbökből álló kőmezők is megjelennek itt, s valójában már itt meg lehet tapasztalni a Gyömbér környékének ezerarcúságát. A nyeregbe felérve azonnal a főgerincre kell ráfordulnunk keleti irányban. Itt ér minket az újabb vizuális hatás, ahogyan feltárulnak előttünk az északi völgyek és sok minden más is... A látvány folyamatosan bontakozódik ki egészen a Gyömbérig, ami valójában az egész ország egyik legjobb kilátópontja!

Számos túraleírásban megjelenik, hogy az alacsony-tátrai főgerinc egyik legnagyobb durranása nem más, mint a kilátás. És valóban! A Gyömbér és a Déres között ugyan nem túlságosan nagy a távolság (nem egész hat kilométer), vagyis abszolút értelemben nem fogunk nagyon mást látni sem az egyik, sem a másik végpontról. Ennek ellenére érdemes rászánni az időt a távcsővel való nézelődésre. Ha csak a városokat vesszük, úgy például Rózsahegy, Breznóbánya és Zólyom egy-egy felvillanó részletét csíphetjük el. Ami azonban a szlovákiai földrajz szerelmeseinek egészen különálló élményt nyújt, az a hegyekre való rálátás.  A Magas-Tátra látképe ebből a szögből tömör, zömök egységnek hat – ellenben a Liptói-havasokkal/Nyugati-Tátrával, amely lustán terpeszkedik szét előttünk északi irányba. Könnyűszerrel azonosíthatjuk – a teljesség igénye nélkül – a Babia Góra, a két Fátra, a Madaras, a Polyána,  a Vepor vagy a Selmeci-hegység körvonalait. Jó időben pedig elláthatunk egészen Magyarországig, vagyis a Mátráig vagy éppen a Börzsönyig. Az egész dolog esszenciája tehát valójában az, hogy Szlovákia tekintélyes részét egy-egy 360 fokos körbetekintéssel átláthatjuk! Valóságos élő földrajzórát jelent mindez, s ha tiszta a levegő, időnk pedig engedi, egy-két órán át is el lehet kémlelgetni a horizontot és a lábunk alatt elterülő tájat.

A Chopok irányába

A népszerű sípályákkal és -felvonókkal televarrt Chopokig majd' 4,5 kilométert kell megtennünk ugyancsak a piros jelzésen. Noha már „csak” a főgerincen kell lépegetnünk, némi szintemelkedést itt is le kell küzdenünk annak hullámzása miatt. Panaszkodni azonban nincs okunk itt sem: a gyepes, lankás déli részek együtt az északi meredek, sziklás falakkal folyamatosan változtatják alakzataikat. Ismét bizonyítást nyer: a természetnek képzőművészeti tálentumai is vannak!

Míg a Gyömbérre felfelé mindössze három emberrel találkoztam két és fél óra alatt úgy, hogy kora reggel indultam, a Chopok felé tartva másfél órán keresztül először csak párok, majd végül nagyobb csoportok jönnek velem szemközt. Közülük többen a felvonó segítségével jutottak fel a Chopokra, innen fogtak neki a Gyömbér megmászásának. A tömeg aztán a felvonóállomásnál lesz szinte fojtogató. A Chopok csúcspiramisára felvezető cikcakkos ösvényen ember embert ér, itt már senki sem köszönti egymást biccentéssel vagy egy „dobrý”-val, „ahoj”-jal – vagyis kissé elvész a hegy és a túrázók közti kapocs bensőségessége. Ennek ellenére a Chopok teteje viszonylag tágas, tehát elfér ott rendben mindenki.

A Déresig

A felvonóállomást továbbra is a piros jelzésen nyugati irányban elhagyva pillanatok alatt eltűnik a tömeg. Az emberek ismét elkezdenek egymásnak köszönni, a harmadik 2000-esünkig pedig nagyjából 1,7 km-t kell megtennünk könnyű terepen. A teljes történethez hozzátartozik, hogy a Déres csúcsa alatt vezet el a turistaút, vagyis a legszigorúbban vett alacsony-tátrai etikai kódex szerint ide nem volna szabad felmennünk – azonban ezt nagyon sokan megteszik, hiszen külön tiltást itt nem jelez semmilyen felirat, a csúcs pedig a szó szoros értelmében csak pár méterre van az ösvénytől. Az előbb vázolt kilátás itt harmadszor variálódik újra, levezetésnek pedig éppen jó az ereszkedés előtt.

Le- és visszafele

Adja magát a kérdés, hogy miképp juthatunk vissza a Trangoškáig? A főgerincről sokan egy műutat használva ereszkednek alá, mások a Chopok alatti sárga jelzést használják, míg aki a kényelmet részesíti előnyben, az kifizeti a sífelvonót. Ám ne kerülje el a figyelmünket a Príslop-nyeregbe közvetlenül a Déres alól levezető sárga út! Nagyjából 45 percbe és másfél kilométerbe telik itt a lejutás, s ne tévesszen meg senkit a felső unalmas gyepes rész. Pár száz méter után ez egy törpefenyőerdőre vált át, amely a maga labirintusos jellegével és „kőszobraival” a túra utolsó nagy meglepetése. Mondani sem kell, hogy itt végképp nem találkoztam egy emberrel sem, aminek egyrészt az az ára, hogy az ösvény kevéssé van kitaposva, így a szokásosnál jobban oda kell figyelnünk  a bokánk épségére.

A nyeregtől fogva aztán eléggé egyértelmű a reláció: a kék jelzést kell követnünk egészen a sífelvonó köztes állomásának épületéig. Meglehetősen megkapó ez az ösvény is, több vízfolyást kell kereszteznünk – ezért jön jól a vízhatlan bakancs. Az állomástól pedig nincs más dolgunk, mint a sárga jelzésen végigbaktatva lejutni a parkolóig.

Benyomások

A túra összesen kis híján 19 kilométeres távot, valamint 1220 méternyi szintkülönbséget jelent. Az átlagos szintidő nagyjából hét és fél órát tesz ki, tehát egy nap is kényelmesen megtehető – noha a menedékházakban akár kivehetünk egy-egy szobát, s így végképp lesz időnk a hegyről való kémlelésre, a havasi virágok és a zuzmók, illetve a madarak azonosítására. A táv, a szintkülönbség és a terepadottságok miatt közepes kondícióval, és alapvető túrafelszereléssel biztonsággal megtehető a táv, amely után egészen biztosan kicsit jobban szívünkbe zárja magát Szlovákia földrajza.