Ezekben a járásokban már csökken a koronavírusos esetek száma!

koronavírus

Az egészségügyi minisztérium adatokat tett közzé arról, hogyan változott a hétnapos megbetegedési arány.

A megbetegedési arányt az elmúlt héten PCR-tesztekből kimutatott fertőzések száma alapján közölték, amelyet 100 000 lakosra vetítettek. A legjelentősebb javulásról a Námesztói (Námestovo) járás számolt be, ahol 44 százalékkal kevesebb a megbetegedések száma. Egy hónappal ezelőtt ez volt az egyik legsúlyosabban érintett terület. A számok gyorsan nőttek, és a kórházak is készültségben voltak. Ma már fellélegezhettek, és a szakértők szerint a helyzet kezelhető – írja a tvnoviny.sk.

Mária Varmusová, az alsókubini (Dolný Kubín) regionális közegészségügyi hivatal igazgatója is az esetek csökkenéséről számolt be, hozzátéve, hogy a helyzet a régió kórházaiban továbbra is stabil.

Szlovákiában jelenleg tizenkilenc olyan járás van, amely tíz százalékot meghaladó csökkenést jelentett be. A fent említetteken kívül ilyen a Komáromi járás is. „Általánosságban ez a tendencia azt sugallja, hogy a helyzet fokozatosan javulni fog. A lakosság többsége a védőoltás vagy a betegség leküzdése után immunitást kapott” – mondták a helyi hivatal alkalmazottai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?