Etel összeszorított fogakkal harcol családja megélhetéséért

Vannak élethelyzetek, amelyeket az ember önerőből képtelen megoldani. ĺgy érzi ezt a madari Kovács Etel is, aki egyedül neveli négy gyermekét. Közülük ketten még kiskorúak, 23 éves nagylánya pedig enyhén értelmi fogyatékos. „Nyolc éve váltam el a férjemtől, aki akkor teljesen kisemmizett bennünket – meséli a megtört aszszony. – Ő ottmaradt a házban, amelyik öreg volt ugyan, de mégiscsak a sajátunk, miközben én a gyerekekkel szinte egy szál ruhában költöztem vissza szüleimhez, ahol évekig egy alig 3x2 méteres folyosón laktunk. A volt férjem gyakran ivott, olyankor agresszív volt, durván bántalmazott minket, a válás után pedig bosszúból elégetette a ruháinkat is. Három és fél évvel ezelőtt sikerült kibérelnünk egy kis kétszobás házat, de attól félek, a tulajdonos egyszer csak vevőt talál rá, és ismét az utcára kerülünk. Persze, az lenne a legjobb megoldás, ha én tudnám megvenni a házat, de pillanatnyilag a havi ezerkoronás bérletet is csak nagy keservesen tudom kifizetni.”

Az öreg házban az egyedüli komfort a villany, víz nincs, a szobákban kályhával fűtenek, fatüzelésű sparhelten főznek. A konyhában viszont szép új konyhaszekrény, amely igencsak elüt a többi berendezési tárgytól. „Bár nagyon szegények vagyunk, mi is szeretnénk egy kicsit szebb környezetben, emberibb módon élni – válaszol a ki nem mondott kérdésre az asszony. – Azelőtt egy mások által kidobott hűtőszekrényben tároltam azt a néhány edényt, amim van. Tavaly aztán, amikor közhasznú munkásként dolgoztam néhány hónapot, sikerült félreraknom egy kis pénzt, és kölcsönre vásároltam ezt a konyhabútort. A 11 ezer koronás vételárat a mai napig törlesztem, bár most, hogy a szociális segély összege csökkent, és közhasznú munkásként sem dolgozhatunk már, nem tudom, miből teremtem elő az esedékes havi részletet.”

A család jelenleg kizárólag szociális segélyből és a családi pótlékból tartja fenn magát, az apa, aki közben megnősült és négy gyermeke született az új házasságában, egy fillérrel nem támogatja őket. Az öttagú család januári havi bevétele 11 500 korona volt. „Az elmúlt években sokat kértem a polgármester urat, hogy vegyen fel bennünket közhasznú munkásnak – mondja Kovács Etel. – Ezúttal is köszönöm, hogy a nagyfiam a községházán, mi pedig a lányommal egy mezőgazdasági vállalkozónál dolgozhattunk egymás után több éven is. Szőlőt kötöztünk, kapáltunk, szüreteltünk, mikor mire volt szükség. Nem vagyok teljesen egészséges, pajzsmiriggyel kezelnek és a szívemmel sincs minden rendben, de összeszorított fogakkal is vállaltam a fizikai munkát. Dolgozni szeretnék ezentúl is, de már megszüntették ezt a lehetőséget. A két kisebb fiam még alapiskolás, eddig az iskolában étkeztek, de már az ebédjüket sem tudom fizetni. Volt úgy, hogy a fiúk azért nem mentek iskolába, mert előző napról nem száradt meg az az egy rend ruhájuk, amijük van. Jövőre végeznek, és egyikük Ógyallára szeretne menni szakmunkásképzőbe, rá se merek gondolni, hogy miből utaztatom majd. Nagyon el vagyok keseredve, ezért szeretnék segítséget kérni azoktól a jóérzésű emberektől, akiknek lehetőségük lenne némi támogatást nyújtani. Ruhaneműnek, ágyneműnek és élelmiszer-adománynak is nagyon örülnénk, mert bizony ez utóbbinak is sokszor szűkében vagyunk.”

A községháza dolgozói elmondták, az önkormányzat sajnos nem tud anyagi segítséget nyújtani a rászorulóknak, mivel költségvetésük rendkívül szűkre szabott. Madaron a 40 százalékot is meghaladja a munkanélküliek aránya, így sok családban elkelne a segítség. Egy-egy család támogatásával azonban nem szeretnének precedenst teremteni, mert akkor a többiek megrövidítve érezhetnék magukat. Kovács Etelt egyébként nagyon igyekvő embernek ismerik, aki a nehézségek ellenére nem hagyja el magát. A községházával szembeni kötelezettségeit is mindig időben teljesíti.