Érvénytelen a szerencsejáték-tilalom Pozsonyban

szerencsejáték
Pozsony |

Érvénytelenítette a Pozsonyi Kerületi Bíróság a hazárdjátékok betiltásáról szóló fővárosi rendeletet, tovább működhetnek a játéktermek Pozsonyban. A magisztrátus kitart korábbi álláspontja mellett, és újabb lépéseket tervez.

 

Pozsonyban több tízezren írták alá a szerencsejátékok betiltását szorgalmazó petíciót, a főváros képviselő-testülete 2017 tavaszán kétszer is szavazott az általános érvényű rendeltről. Az első szavazáson nem kapott elegendő támogatást a javaslat, csak másodszorra fogadták el a rendeletet, amely értelmében nem adnak új engedélyeket a hazárdjátékok üzemeltetőinek. Már a szavazáskor felmerült, hogy nem jogszerű az eljárás, a magisztrátus azonban kitartott az álláspontja mellett, amely szerint semmi sem gátolja, hogy kétszer tárgyaljanak a beadványról. A kerületi bíróság a héten döntött az ügyben, érvénytelenítette a rendeletet, mivel azt nem a törvényekkel összhangban fogadta el a képviselő-testület. Az ügyész elmondta, azt vizsgálták, lehetséges-e kétszer tárgyalni ugyanarról az általános érvényű rendeletről. Ezt Pavol Adamčiak, a kerületi bíróság szóvivője is megerősítette, hozzátéve, a bíróság megvizsgálta az elfogadott rendelet törvényességét, és kizárta az ismételt szavazás lehetőségét. A döntés nem jogerős. Ivo Nesrovnal főpolgármester egyelőre nem közölte, fellebbeznek-e a határozat ellen. „Csalódott vagyok. Nem adom fel a szerencsejátékok elleni harcot, megvárom, míg írásban kézbesítik a döntést, egyeztetek a jogászokkal, ezután tájékoztatunk a további lépésekről” – nyilatkozta a tárgyalás után a főpolgármester, aki újra leszögezte, a törvényekkel összhangban jártak el.

Dominika Lukáčová, a hazárdjátékokat működtetők társulásának szóvivője elmondta, szomorú, hogy a bíróságnak kellett dönteni az ügyben, és Pozsonyban nincs megfelelő szabályrendszer a szerencsejátékok korlátozására. „Pozsony nem lesz Las Vegas. A törvénymódosítás értelmében már most is kevesebb a játékterem, 99 működik még a korábbi 150 helyett” – nyilatkozta a szóvivő. (SITA, béva)

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?