Érsekújvárnál ma tetőzik a Nyitra folyó

Érsekújvár
Érsekújvár |

Érsekújvárban ma többen is figyelemmel követték a Nyitra folyó vízállását a partról, a Kaufland bevásárlóközponthoz közeli hídnál, amelynek már az alját mosta a víz.

A járási székhelyen, a Nyitra folyó alsó szakaszán szerdán reggel 346 centiméter volt a víz szintje, csütörtökön déltájban elérte az 537 centimétert, és pénteken 10.45-kor 645 centimétert mértek a hidrometeorológiai intézet szakemberei.

Ekkor tetőzött a folyó, az előrejelzések szerint a délutáni órákban lassan apadni kezd. A Berek parkerdőhöz közeli kiskertek tulajdonosai is kilátogattak a töltésre, az egyik asszony elmondta, kiadós esőzések idején mindig számolniuk kell azzal, hogy az ártéri területeket beborítja a víz és nem jutnak be a portáikra.

Az egyik idős kertész arra is emlékezett, hogy horgászcsónakon közelítette meg a kertjét egy korábbi áradás során, így mentett meg több láda káposztát. A szomszédai már az előző napokban elvitték a közeli réten tartott lovakat, volt, aki nyulakat szállította biztonságosabb helyre. A méhészek az egyik parcellán hagyták a kaptárakat, de azokat magasabb állványokra helyezték.

A Nyitra folyó kilépett a medréből a város határában, a tetőző folyó péntekre elérte a harmadfokú árvízszintet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?