Érsekújvári siker a budapesti Gloria Victis történelmi vetélkedőn

Érsekújvár |

<p>A Rákóczi Szövetség 19. alkalommal hirdette meg Kárpát-medencei középiskolások számára Gloria Victis történelmi vetélkedőt.</p>

Bopkó László, Pál Ádám és Pollák Philip az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai rátermettségüknek, valamint Száraz Magdolna és Dózsa Roland felkészítő tanároknak köszönhetően, az első helyen végeztek.

„Éles volt a harc, szerencsére a diákjaink helytálltak, végül megosztott első helyezést nyertek a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium csapatával együtt. A gimnázium harmadikos diákjai, Hegedűs Veronika, Morauszky Katalin és Száz Tamara is eredményesen képviselték az iskolánkat“ – mondta Dózsa Roland. Az évente más-más témakörben meghirdetett vetélkedőt idén Az első világháború története - Szarajevótól Piave-ig címmel hirdették meg áprilisban. A diákok egy tesztsor kitöltésével és történelmi esszé megírásával kerülhettek be az élmezőnybe. A felhívásra beérkező 197 dolgozatból a legjobb 61 csapat kapott meghívást a második fordulóra, amelyet a Rákóczi Szövetség egy háromnapos ifjúsági találkozó és 1956-os emlékünnepség keretében Budapesten, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezett meg.

A meghívott 61 csapat közül 49 magyarországi, 8 felvidéki, 2 erdélyi és 2 kárpátaljai középiskolát képviselt. Bopkó László és Pál Ádám elmondták, nem először vettek részt a megmérettetésen, Száraz Magdolna történelemtanárral rengeteg különórájuk volt az elmúlt években és rengeteg témához kapcsolódó könyvet lapoztak fel szabadidejükben. Szeretik a történelmet, és a későbbiekben sem szeretnék ezt a tantárgyat hanyagolni, ha lehet, hobbiszinten továbbra is szívesen kutatnák fel egy-egy történelmi korszak érdekességeit. A döntőbe és középdöntőbe jutott csapatok értékes könyvjutalomban, a legeredményesebb öt csapat tagjai és tanáraik lengyelországi körutazást nyertek.

A holtversenybe került érsekújvári és zalaegerszegi csapat alaposan megizzadt a végeredményért, a diákoknak villámkérdésekre kellett válaszolni. A Pázmány Péter Gimnázium diákjainak felkészültsége példaértékű. A közelmúltban az Érsekújvári Magyar Tanulóifjúságért Alapítvány díjkiosztóján Peternai Zsuzsanna iskolaigazgató igazgatói dicséretben részesítette a győzteseket.

 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?