Érsekújvár: növelik a helyi adókat és illetékeket

Érsekújvár |

<p>Válságköltségvetést dolgozott ki a járási székhely önkormányzata, mivel a város idei bevételkiesése eléri a 788 613 eurót. Peter Velecký, a városi hivatal pénzügyi osztályának a vezetője szerint a válságköltségvetésbe foglaltakon kívül szükség lesz néhány helyi adó és illeték emelésére.</p>

A szemétdíj és az ingatlanadó 2010-re tervezett, mérsékelt emelésével Velecký szerint megelőzhetnék a még nagyobb bajt.

A recesszió következményei jövőre még inkább megmutatkozhatnak a költségvetés bevételi oldalán. Ha most nem emelik a helyi adókat és illetékeket, akkor 2011-ben elkerülhetetlen lesz a javasoltnál radikálisabb illetékemelés. A város vezetése szerint továbbra is biztosítani kell az iskolák és a nevelési intézmények – óvodák, bölcsődék, szabadidőközpontok – működését, a válságköltségvetés tehát egyelőre nem fogja őket érinteni.

A városi büdzsében jelentős változások várhatók a tőke jellegű bevételek oldalán, mivel ezekből a bevételi forrásokból fedezik a városfejlesztési programokat. A pénzügyi osztály dolgozói már foglalkoznak a 2010-es évi költségvetés tervezetével, figyelembe veszik a város makrogazdasági mutatóit érintő előrejelzéseket is. Korlátozó intézkedéseket kell bevezetni a költségvetés kiadási tételében, sajnos itt a törvény kimondja: a város az önkormányzati, az oktatási és a szociális ügyek terén minden körülmények között köteles biztosítani az anyagi hátteret. Változtatni kell tehát a település adópolitikáján.

A legnagyobb problémát talán a kommunális hulladék jelenti, az éves bevétel távolról sem fedezi a szemét elszállításával járó kiadásokat. 2007-ben a város önkormányzata 315 342 euróval többet költött a szemét megsemmisítésére, mint amennyi az illetékekből befolyt. Tavaly már 451 437 euróval lépték túl a tervezett összeget. Idén a hulladék elszállításával és megsemmisítésével járó többletkiadások elérhetik az 500 ezer eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?