Érsekújvár: nem indul közös listán az MKP és a Híd

Érsekújvár |

<p>Nem volt határozatképes az MKP érsekújvári alapszervezetének közgyűlése, a 108 tagból csupán 48 jelent meg.</p>

Száraz Dénestől, az MKP elnökségi tagjától megtudtuk, három feladata lett volna a közgyűlésnek: a választási program megfogalmazása, képviselőjelöltek állítás és a polgármester személyének támogatása.

Peczár Károly az MKP érsekújvári alapszervezetének elnöke egészségi okok miatt nem vett részt a közgyűlésen, annak vezetésével az elnökség Nagy Pétert bízta meg. Jelen volt Szigeti László, az MKP Érsekújvári járási elnöke. „Az ülésen beszámoltam a koalíciós tárgyalásokról, egyebek közt arról, hogy a KDH már az első tárgyaláson elutasította a velünk való együttműködést, mondván, nem akarják megtéveszteni a választóikat, maradnak a szlovák koalícióban. Az SDKÚ a második tárgyaláson mondta ki ugyanezt. A Híddal négylépcsős tárgyalásokat folytattunk” – mondta Száraz. Az volt a Híd eredeti elképzelése, hogy a kormánykoalíció mintájára kezdenek koalíciós egyeztetéseket Érsekújvárban. A KDH nem jelzett vissza a megkeresésükre, az SDKÚ képviselői nekik is azt válaszolták, ragaszkodnak a kerületi székhelyen honos négyes koalícióhoz (Smer–SDKÚ–HZDS–KDH). A második MKP–Híd egyeztetésen Bóna Bertalan, a Híd érsekújvári járásbeli elnöke azt mondta, nem kívánnak együttműködni az MKP érsekújvári alapszervezetével, valamivel később mégis felújították a tárgyalásokat. Múlt héten kétszer találkoztak az MKP és a Híd képviselői, az első találkozón a Híd hármas koalíciót ajánlott, a jelöltlistán 13 személy a Híd, 6-6 személy pedig az MKP és a SAS színeiben indult volna. Az MKP ezzel szemben azt ajánlotta: indítson 10-10 képviselőjelöltet az MKP és a Híd, valamint kapjon 5 helyet az SAS. A Híd végül egy harmadik, kompromisszumos megoldást javasolt: kapjon az MKP 8 helyet, és támogassa Bóna Bertalant polgármesterjelöltként, amit az MKP tagjai elutasítottak.

„A közgyűlésen hozott állásfoglalás szerint az MKP Gejza Pischingert, a jelenlegi, független polgármestert támogatja. Sajnálom, hogy ilyen feltételek mellett nem jött létre az MKP–Híd koalíció” – egészítette ki az elmondottakat Száraz Dénes, Érsekújvár alpolgármestere. A tizennégy tagú jelöltlistát az elnökség fogja véglegesíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?