Érsekújvár – Erősítést várnak a mobil tesztelőközpontba

Érsekújvár
Érsekújvár |

Diákokat vesznek fel az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet parkolójába kihelyezett Covid-tesztelőhelyre.

A mobil konténerben áprilistól veszik le a mintákat az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) honlapján regisztráltaktól. Covid-útlevéllel jelentkeznek a lakosok, akik előzetes időpontot kapnak a tesztelésre. Arra is van lehetőség, hogy a személygépkocsi ablakán át történjen meg a mintavétel. Az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet az általános orvos szakon legalább nyolc szemesztert elvégzett egyetemi hallgatók jelentkezését várja, valamint a nappali tagozaton betegápoló szakon tanulókat, akik legalább két szemeszteren vannak túl. Jelentkezhetnek továbbá azok a diákok is, akik nappali tagozaton a sürgősségi betegellátói szakon legalább két szemesztert elvégeztek. Az idénymunkára érkező diákok az orvos, egészségügyi nővér, mentőorvos jelenlétében segédkezhetnek a mintavételnél. Ahhoz, hogy felvételt nyerjenek, be kell mutatniuk az erkölcsi bizonyítványukat és egészségi állapotukat is igazolniuk kell, valamint azt, hogy melyik iskola növendékei. A szerződéses munkaviszonyba lépők havi órabére 5,20 euró lesz.

Az érsekújvári egészségügyi központban számos szigorító intézkedést vezettek be az érvényben lévő látogatási tilalom mellett. Október 12-től minden műtéti beavatkozásra készülő betegnek tíznapos karantén ajánlott, és fel kell mutatnia a negatív Covid-tesztet, amely öt napnál nem lehet régebbi. Megszüntették a kórház rehabilitációs fekvőbetegrészlegét, amely ideiglenesen az átépítési munkálatok miatt a hatodik emeleten volt. A megüresedett részlegen kaptak helyet a fül-orr-gégészet fekvőbetegei.

A kórház tizenharmadik emeleti keleti és nyugati épületrészében Covid-zónát hoztak létre, a nyugati szárnyban a fertőzött betegeket kezelik, a keleti részben a tesztelésre várókat helyezik el.

Az érsekújvári mobil tesztelőhely tavaszi átadásakor naponta harminc ügyfelük volt. Ján Baček, a kórház szóvivője elmondta, jelenleg napi száz mintát vesznek le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?