Épül az Aquario Shopping Cente

Párkány. Az utóbbi időben különféle híresztelések terjengtek a városban azzal kapcsolatban, hogy hirtelen leálltak az építkezési munkálatok az egykori keményítőgyár területén. Már azt is rebesgették, hogy nem lesz bevásárlóközpont.

Párkány. Az utóbbi időben különféle híresztelések terjengtek a városban azzal kapcsolatban, hogy hirtelen leálltak az építkezési munkálatok az egykori keményítőgyár területén. Már azt is rebesgették, hogy nem lesz bevásárlóközpont. Mindezt a város polgármestere és az Aquario Shopping Center ügyvezető-igazgatója közös nyilatkozatban cáfolja.

A napokban közzétett nyilatkozatból kiderül, az Aquario Shopping center felépül, ám az eredeti projekt módosul, mert egy új szállodát is fel fognak építeni. A szálloda a bevásárlóközpont részét képezi majd, s most ennek a terveit készítik elő. Épp ezért az összes tervdokumentációt módosítani kell, s ezért is csúszik az építkezés. Tomáš Hozlár ügyvezető igazgató a nyilatkozatban kifejti: a tervmódosítás semmilyen hatással nincs a bevásárlóközpont megépítésére, ezt továbbra is elsőrendű feladatnak tekintik. Az Aquario Shopping Center többfunkciós épület lesz, a tervmódosításokkal együtt járó csúszás miatt az új épületegyüttest várhatóan 2009-?ben adják át. Ján Oravec polgármester szerint az eredetileg ez év végére tervezett átadás csúszik néhány hónapot, az új szálloda a bevásárlóközpont funkcióit is bővíti majd. Az Aquario Shopping Center az idegenforgalmi, turisztikai szolgáltatások minőségét szeretné emelni, munkahelyeket jelent, továbbá újabb pénzügyi forrásokat hoz a régióba – áll a sajtóközleményben. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?