„Ennyi idő után minden zavarosabbnak tűnik”

Köszönöm az életnek, hogy részese lehettem a történéseknek. 15 évvel ezelőtt életünk legnagyobb lehetőségét kaptuk a történelemtől. Évtizedek hazugsága után úgy tűnt, visszatért a szó ereje és igaza. Azt éreztem, életünk legnagyobb közösségi élményét éljük át. Megnyíltak a lehetőségek, én is belevágtam, vállalkozni kezdtem. Mellette azonban a közélet sem volt soha közömbös a számomra. 1993-ban létrehoztuk a Zsélyi Aladár Társaságot, megnyílt Bussán a Zsélyi-emlékszoba, emléket állítva a falu nagy szülöttének. Zsélyi Aladár mindenki számára példakép lehet. A politikával is kapcsolatba kerültem, helyi szinten az Együttélés tagja lettem, majd később elnöke. Azelőtt pedig soha nem politizáltam. Igazán annak örültem, amikor létrejött az MKP, egy nagy egységet képező, jó célokért összefogó társulást láttam benne. 2001-ben ennek a pártnak a színeiben a Nagykürtösi járás lakói megyei képviselőjükké választottak. Komoly feladatokkal járó poszt ez. Úgy érzem, a nógrádi, honti palóc emberek jobb sorsot érdemelnek, ezt szeretném számukra kiharcolni. Csak az tudja igazán, mit jelent peremvidéken élni, aki nap mint nap próbálja. Az Ipoly mente nekem a világ legszebb vidéke, a maga érintetlenségével, szépségével. Ma elsőrendű feladatomnak tartom azt, hogy az Ipolyon ismét újjáépüljenek a hidak, hogy végre összeköthessük azt, amit mesterségesen szétszakítottak. Ennek érdekében megtettük már a megfelelő lépéseket, megalakult a Szlovál–Magyar, az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Szakmai Társulás.

Minden problémát meg kell oldanunk, minden akadályt le kell küzdenünk.

Nem szeretek visszafelé nézni, inkább mindig előre tekintek, tervezek és cselekszem, ha lehet. Nem bosszankodom azon, mi az, ami nem sikerült, inkább azon gondolkodom, mi az, amit el szeretnék érni, meg szeretnék valósítani. Az idő múlását két lányom nővé cseperedésekor tudatosítottam igazán. Nagyon szeretetre méltó emberek, akik ma már egyetemisták, és nyitott szemmel járnak a világban. Sajnos, az elmúlt 15 év alatt családom és ismerőseim közül sokan végleg eltávoztak. Úgy érzem, ennek ellenére lélekben velem vannak. Hogy sok-e vagy kevés ez a 15 év? Ennyi idő után már minden homályosabbnak, zavarosabbnak látszik, bonyolultabbnak, nehezebbnek tűnik. Mindig is optimista voltam, reménységgel teli ember. A reménység, a megelőlegezett bizalom mindig segít.”