Engedményt kaptak a gazdák a PPA-tól

gazdák problémái
GALÁNTA |

Részben megoldódtak a gazdák problémái a területalapú uniós támogatásokkal kapcsolatban. A PPA, vagyis az Agrárkifizető Ügynökség elismerte, hogy az ellenőrző rendszer hibája miatt jöttek ki téves eredmények a földeken termelt növényekről. A földhasználatról szóló jogviszony igazolása azonban továbbra is fejtörést okoz sokaknak.

A múlt héten az Agrárkifizető Ügynökség találkozót szervezett a területalapú támogatást igénylő gazdákat képviselő Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) kezdeményezésére. A Galántai Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (RPPK Galanta) igazgatója, Borovszky László a találkozó után lapunkat arról értesítette, hogy két témával foglalkoztak kiemelten. Az egyik az volt, amely az utóbbi néhány hétben okozott kellemetlenséget az európai uniós támogatást igénylőknek.

„A PPA dolga, hogy ellenőrizze, az adott földterületen valóban azt a terményt termelik-e a gazdák, amit a támogatás igénylésében feltüntettek. Ez az úgynevezett AMS területfigyelő rendszerrel történik, vagyis bizonyos időközönként ellenőrzik, hogy a földeken mi terem. A szatellitrendszernek megjelent egy frissítése, amely a támogatást igénylők legnagyobb meglepetésére nagyarányú pontatlanságot jelzett, vagyis azt, hogy nem az a növény van az adott parcellában, amit a gazdák bejelentettek. Bizonyos növényeket nem ismert fel a rendszer vagy más terményként azonosította némelyiket. Ennek alapján a PPA felszólította a gazdákat, hogy vagy változtassák meg a kérvényüket, vagy helymeghatározó fényképekkel bizonyítsák, hogy állításuk igaz. A gazdák amiatt elégedetlenkedtek, mert éppen az aratás finisében kapták a felszólításokat. Az Agrárkifizető Ügynökség elismerte, hogy az AMS-rendszer a kísérleti frissítés miatt nem ismerte fel a méhlegelőket, bioövezeteket, ugaroltatott területeket és sok esetben a növényeket sem, ezért visszavonta a felszólításokat. A gazdáknak tehát nem befolyásolja a kérvényük elbírálását ez a dolog, csak augusztus 1. után kell majd a beküldött fotóikkal segíteniük a PPA munkáját, hogy tökéletesíthessék a szatellitrendszert”

– magyarázta Borovszky László.

A találkozó másik fő témája a gazdák által használt földterülethez való jogviszony igazolása volt. Szintén az európai uniós támogatás feltétele volt, hogy az igénylők július végéig felmutassák, hogy a föld, amin gazdálkodnak, a saját területük vagy mástól bérlik. A találkozó idején a PPA statisztikája alapján a kérelmezők kétharmada még nem adta le ezeket az igazolásokat. Ennek több oka van.

„Óriási gondok vannak a Szlovák Földalapnál, nincsenek meg például a tulajdonosok, káosz van a bérleti szerződésekben, így a gazdák nagy százaléka nem tudja felmutatni ezt az igazolást. Eredetileg a kérelem beadásakor kellett mellékelniük, de haladékot kaptak július végéig, ám többen azóta sem tudták rendezni a jogviszonyt. Ez egy múltba nyúló, halogatott probléma. A gazdáknak már 2018-tól rendezniük kellett volna minden őket érintő jogviszonyt a földekkel kapcsolatban, de sok helyen annyira elaprózódtak a földek, annyi a résztulajdonos, hogy szinte lehetetlen megoldani ezt a problémát”

– véli a Galántai Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara igazgatója. Hozzátette, hosszadalmas és drága eljárásról van szó. Az, hogy ez a probléma ennyire átláthatatlan, nem kizárólag a gazdák felelőssége. A pótföldek rendezése a kerületi földhivatalok dolga volt, de csak részben tudták megvalósítani, ami az örökösödési törvény hiányosságaival is összefügg. Borovszky László hangsúlyozta, a több évtizede halogatott problémára rendszerszintű megoldást kell találnia a kormánynak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?