Engedély nélkül építkezett az építésügyi hivatal vezetője

Galánta |

<p>Engedély nélkül épített melléképületet a házához a városi hivatal építkezési felügyeleti osztályának vezetője. Az osztályvezető szerint mivel csak kis épületről volt szó, nem volt szükség az engedélyre, csupán bejelentésre.</p>

Az ellenőrző szervek más véleményen vannak, ennek ellenére kiadták az utólagos építési engedélyt.

Mária Morvayová, a Galántai Városi Hivatal Építkezési Felügyeleti Osztályának vezetője 2004-ben épített családi háza mögé garázst. Akkor az építésügyi hivatalban egy nyitott tető építését jelentették be, négy évvel később pedig újabb kis épület építését. Ekkor a két kisebb rész tetőszerkezetet kapott, ezáltal egy tér keletkezett. Az épület elkészülte után, 2010 végén a szomszéd panaszt tett a polgármesternél. A polgármester a kerületi építésügyi hivatalhoz fordult felülvizsgálatért, a hivatal pedig visszaküldte az ügyet Galántára, azzal, hogy az állami építésügyi felügyelet a helyi hivatal jogköre. Ezzel a város főellenőre nem értett egyet, és visszaküldte az ügyet a kerületi építésügyi hivatalhoz. A hivatal helyszíni ellenőrzéséből kiderül, hogy az udvarban egy 9x5,5 méteres létesítmény található, amelynek első része garázsként, a második pedig szerszámtárolóként használatos. A hivatal ellenőrzése után készült dokumentumból kiderül, hogy az első ízben épített garázst a nyitott tető építésekor 1,7 méterrel megtoldották. „Ennek értelmében a galántai építésügyi hivatal köteles megkezdeni az utólagos engedélyeztetés folyamatát” – állt a hivatal jelentésében. Pallya Gábor, a város főellenőre megállapította, az osztályvezető visszaélt hivatali jogkörével. A tények megállapítása után a város polgármestere, Ladislav Maťašovský elmondta, hogy a kerületi építésügyi hivatal döntése után megteszi a szükséges lépéseket.

„A kis épület építéséhez nincs szükség a szomszéd beleegyezésére, de miután elkészült az objektum, a szomszéd panaszt emelt, mert a pléh épület az ablaka előtt éktelenkedik. Hiába magyaráztam, hogy nem bosszantani akartam a szomszédot, de a két részt csak így tudtuk egy tető alá hozni” – mondta Mária Morvayová.

Az érintett a kerületi építésügyi hivatalban kérte az utólagos építkezési engedély kiadását. „Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy illegálisan emelt épületről van szó, itt az objektum méretei nem egyeztek a bejelentésben szereplő méretekkel. Már kiadtuk az utólagos építkezési engedélyt. Május 12-től számítva 15 napig lehet fellebbezést benyújtani a határozat ellen” – nyilatkozott lapunknak Beáta Pirohárová, a Nagyszombati Kerületi Építésügyi Hivatal Építkezési Felügyeleti Osztályának vezetője. A szomszéd, Ľudovít Daubner elmondta, fellebbezést nyújt be a hivatalba, de megjegyezte, nem bízik abban, hogy eredménnyel jár.

Az osztályvezető kedden megegyezést kötött a várossal munkaszerződése felmondásáról, június elsejével távozik tisztségéből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?