Régió

Energiatakarékossági beruházásokat terveznek Királyhelmecen

Királyhelmec | A nagykaposi városháza komplex felújítása közel 300 ezer euróba került.
Leczo Zoltán

2017. május 2. 20:52

A helyi távhőszolgáltató szakemberei végeznek felmérést a városi hivatalban, hogy annak alapján tegyenek javaslatokat arra, milyen beruházások szükségesek a jelentős energiamegtakarításhoz.

2012-ben 40 ezer euróból kicserélték az épület ablakait, kijavították a tetőt, két évvel később 28 ezer eurót költöttek a felújításra. Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője elmondta, energiatakarékossági okokból hőszigetelni kellene a városházát, de ez a beruházás egyelőre nem szerepel a rövid távú tervek között. A fűtési rendszert azonban hamarosan részben korszerűsítik, és a távhőszolgáltató szakemberei által javasolt fejlesztéseket is elvégzik. Azzal, hogy nemrég új szerződéseket kötöttek a közműszolgáltatókkal, 10–20 százalékot takarítottak meg. A településen egyébként a legtöbb városi fenntartású intézményt eddig nem sikerült hőszigetelni. A város előző vezetése a szlovák iskola komplex felújítására – aminek a szigetelés és az ablakcsere is része lett volna – korábban egymillió euró támogatást nyert, de a hibás közbeszerzési eljárás(ok) miatt vissza kellett adni a pénzt. A magyar alapiskola épültén az ablakcsere már időszerű, mint ahogyan a művészeti alapiskolának otthont adó Lorántffy-kastélyban is. Ez utóbbit szintén pályázati pénzekből szerette volna a felújítani a város, de mostanáig egyik városvezetés sem járt sikerrel.

Az óvoda Kossuth utcai épületében tavaly volt ilyen fejlesztés, amit most folytatni szeretnének. A Fábry utcai óvodában ezeket a munkákat szintén elvégzik, a több mint 600 ezer eurós beruházás ősszel indul. A kultúrház felújítása – hőszigetelése, tetőszigetelése és az ablakok cseréje – talán a legégetőbb, de erre eddig nem sikerült elnyerni pályázati pénzt. A város vezetése új projektet készített, ez azonban még elbírálásra vár.

Önnek ajánljuk
Grendel Gábor

Grendel: Matovič már hajlandó számos kérdést magyar szemmel figyelni

parlament illusztráció

Az AKO is Kotlebáékat mérte a második helyre, a magyar pártok a küszöb alatt

Daniel Lipšic

Lipšic hamis tanúzással vádolja Bödört

sport a tv-ben

Chelsea–Arsenal rangadó a tévében

 Putyin: Oroszország nem készül senkivel háborúzni

Putyin új főügyész kinevezését kezdeményezte

Télen megnő a kihűlés veszélye

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.