Nem a nagy szavak és a pátosz, de a tettek és a hétköznapi szolgálat. Nem a pozíció, a rang, a hatalom, de az alázat, az emberség és az üldözöttek melletti kiállás. Nem a gőg, a kioktatás, az ítélkezés, de a nyitottság, a másokra figyelés, a szeretet. Születésének 100. évfordulója alkalmából Burián László esperesre emlékeztek Párkányban.
Emléktábla-avatás és szentmise Burián László születésének 100. évfordulója alkalmából
Augusztus 19-én, születésének századik évfordulóján a szlovákiai magyarság jeles személyiségére, Burián László esperes-plébánosra emlékeztek Párkányban. A Párkány és Vidéke Kulturális Társulás és a Szent István-díj Alapítvány szervezésében emléktáblát avattak a tiszteletére, amit Beer Miklós emeritus váci püspök áldott meg, utána pedig szentmisét tartottak emlékére a Szent Imre plébániatemplomban. Beer Miklós jóbarátként emlékezett Laci bácsira, és a mise keretében is Burián László emberségét, derűjét, humorát, és a krisztusi szeretetbe vetett megingathatatlan hitét emelte ki. Azt a külsőségek nélküli, egyszerű és derűs életszemléletet, amely Laci bácsit jellemezte, és amit a megpróbáltatások, a megaláztatások, a börtön és a mellőzés sem tudott kikezdeni, soha. Mert mindez belső meggyőződésből eredt, szilárd értékrendet képviselt. Akkor is, amikor a Csehországba deportált magyarok papja volt, akkor is, amikor koholt vádak alapján Lipótváron és Illaván raboskodott, és akkor is, amikor a kommunista hatalom eltiltotta a papi hivatástól és egyszerű fizikai munkásként dolgozott.
A krisztusi szeretetet hirdette
A krisztusi szeretetet hirdette, azt, hogy testvérek vagyunk Krisztusban - mondta Beer püspök, aki felidézte utolsó találkozásukat és azt, amikor II. János Pál pápa szentmiséjén együtt vettek részt Rómában Laci bácsival és az azóta szintén elhunyt Ján Oravec volt polgármesterrel. Beer püspök külön kiemelte, hogy Burián László nem tett különbséget ember és ember között, nemzetiségre és származásra való tekintet nélkül szolgált, sőt, a szlovák hívek is szeretették és becsülték, a saját papjuknak tudják őt mindmáig.
„Ha Szent István király keresztény országot alapítva egyesítette az embereket, akkor nem túlzás kijelenteni, hogy Laci bácsi a másokra való odafigyelésben, törődésben, a valóban megélt krisztusi szeretetben és szolgálatban egyesítette az embereket” - emlékezett Beer püspök a közkedvelt papra. Laci bácsi mindezt sok bölcsességgel, élettapasztalattal, humorral, közvetlenül gyakorolta. Testvériesen. Burián László már életében magától értetődően lett példakép, mert önmagánál sose akart több lenni. Csak hiteles ember. Csak saját maga. Különösen fontos ezt tudni és tudatosítani a mai személyiség- és értékvesztett világban. Ő kisember volt, de a szeretete és a hite valóban hegyeket mozgatott meg – és mindezt egész életével, tetteivel bizonyította.
Az emlékező szentmise után Lassú ébredés – címmel Bognár Szilvia és Heidl György egyházzenei koncertjét hallgathatták meg az ünnepség résztvevői.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.