Nyitókonferenciát tartottak a zsinagógában a műemlékké nyilvánított egykori zsidó iskola felújítása kapcsán, amelyen ismertették az épület történetét, méltatták építészeti értékét, és ismertették a felújítással kapcsolatos terveket.
Emlékkiállítás és foglalkozások az egykori zsidó iskolában
Az önkormányzat által szervezett találkozón jelen volt Terje Theodor Nervik, a Norvég Királyság nagykövete, Ján Krtík, Léva polgármestere, valamint a városi művelődési központ vezetése és az épület felújítását tervező szakértők csoportja. A konferencia résztvevői megtekintették az 1935-ben, Jacques Oblatt építész tervezte épületet. A konferencián elhangzott, hogy az egykori zsidó iskola épületében továbbképzéseket, kulturális rendezvényeket, különféle szabadidős programokat tartanak és kávéházat nyitnak. Állandó emlékkiállítás lesz a házban a lévai térségben élő zsidó lakosok tiszteletére.
Az iskolát a zsidóság csak rövid ideig használhatta, 1944-ben a zsidó gettó részét képezte. 1945 után a tanonciskola, 1949-től a Második Nyolcéves Középiskola működött az épületben, és 1967-től a Közgazdasági Középiskola diákjai látogatták. A létesítményt mintegy 900 ezer euró ráfordítással újítják fel a Norvég Alap támogatásával. Az egykori iskola szoros szomszédságában lévő zsinagógát 2011-ben újították fel, a négyszáz férőhelyes csarnok alapkövét 1883. április 24-én rakták le. A 19. század első felében mintegy 160 zsidó élt Léván, de 1880-ra már 903-an tartoztak a hitközséghez.
A város tulajdonában lévő zsinagóga felújítására 1,52 millió euró támogatást kaptak uniós és állami forrásokból. Azon kevés épületek egyike, ahol megtalálták az alapító okiratot, amelyet sikeresen restauráltak és kiállítottak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.