Elveszett könyvek után nyomozhatunk Komáromban

könyvtárihét
Komárom |

Jubileumi, 20. évfolyamába érkezett a Szlovákia Könyvtárak Hete országos méretű rendezvénysorozat, amelyet idén március 4. és 8. között tartanak.

Az alapvető cél két évtizede nem változott: különböző programok által láttatni, népszerűsíteni a könyvtárakat. Komáromban a Nyitra megyei fenntartású Szinnyei József Könyvtár, valamint a Selye János Egyetem Könyvtára is csatlakozott a rendezvénysorozathoz.

Érdekesnek ígérkezik Szinnyei József Könyvtár által kezdeményezett, elveszett könyvek utáni nyomozás. „A város különböző pontjai, főleg azokon a helyeken, ahol rendszeresen sok ember megfordul, a jövő hét folyamán előre megjelölt könyveket helyezünk el – árulta el érdeklődésünkre Eva Gendiarová, a könyvtár munkatársa. – Aki ilyen könyvre bukkan, minden további instrukciót megtalál a könyvbe ragasztott tájékoztatón, és ha jelentkezik nálunk, jutalma nem marad el.” Első körben negyven könyvet – fele-fele arányban magyar és szlovák nyelvűt, gyermekeknek és felnőtteknek szólót – rejtenek el, de ha gyorsan gazdára találnak, továbbiakat is kihelyeznek. Érdemes lesz a jövő héten nyilvános helyeken olvasni, mert akit olvasáson kap könyvtári őrjárat, szintén jutalomban részesül. További akciójuk, hogy minden új olvasó egy évre szóló ingyenes könyvtári tagságban részesül. Az érdeklődők ezenkívül betekintést nyerhetnek a könyvtár egyes részlegeinek kulisszatitkaiba, megismerkedhetnek az intézmény történetével és kiállítják krónikáikat is. A hét minden napjára jut program: közös meseolvasás, mesevár, vetélkedő, kisszínház, de Soltész Árpád oknyomozó újságíróval is találkozhatnak az olvasók. A részletes program a könyvtár honlapján (www.kjszkom.sk) található.

A Selye János Egyetem Könyvtárában ugyancsak lehetőség lesz ingyenes beiratkozásra, elengedik a késedelmi díjat, de kiveszik a részüket a könyves őrjáratból és lesz könyvtári vetélkedő is. Március 5-én, kedden 17 órától pedig a Szlovákiai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetségével közösen szerveznek beszélgetést egykori selyés hallgatókkal, akik ma már sikeres vállalkozók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?