ELTŰNTEK A MEZŐNYBŐL

Szponzor nélkül nem megy
Komárom. Egy héttel a II. osztályú pontvadászat rajtja előtt a komáromi Premium vezérkara bejelentette: kilép a bajnokságból. „Anyagi gondok miatt döntöttünk a visszalépés mellett. Tarthatatlan volt az a helyzet, hogy a játékosok maguk állják a költségeket.

Szponzor nélkül nem megy

Komárom. Egy héttel a II. osztályú pontvadászat rajtja előtt a komáromi Premium vezérkara bejelentette: kilép a bajnokságból. „Anyagi gondok miatt döntöttünk a visszalépés mellett. Tarthatatlan volt az a helyzet, hogy a játékosok maguk állják a költségeket. Egy-egy bajnoki fejenként 200–300 koronába került a futballistáknak. Nem csoda, hogy egyre kevesebben jöttek a találkozókra” – mondta lapunknak Róbert Mihalička, a klub mindenese, akinek a kezdeményezésére alakult négy és fél éve az egyesület. A sportvezető elárulta, már jó ideje fontolgatták ezt a lépést, ám bíztak benne, hogy végül sikerül szponzort találniuk. „Továbbra is szeretjük a focit, ha akadnak támogatóink, újra benevezünk a bajnokságba” – fejezte be Róbert Mihalička, aki elárulta, hogy a szezon közbeni kilépésért kirótt 3000 koronás bírságot és az 500 koronás tárgyalási illetéket majd akkor fizetik be, amikor újra beneveznek a pontvadászatba. (sz. z.)

Játékosínség Köbölkúton

Köbölkút. Márciustól hiába keressük a köbölkúti focicsapatot az érsekújvári III. osztályú bajnokságban. Arra voltunk kíváncsiak, miért lépett ki a 2300 lelket számláló község együttese. „Egyszerű a magyarázat: régóta játékosínséggel küszködünk. Többen külföldön vállaltak munkát, néhányan műszakoznak, így alig maradtak futballistáink. Annak pedig nem láttuk értelmét, hogy nyolc focistával utazzunk el a bajnokikra, s a pofozógép szerepét töltjük be. Az is felmerült, hogy 16-17 éves tehetségek szerepelnének a felnőttek között, ám a szülők többsége ebbe nem egyezett bele. Az ifi- és a diákcsapatunk természetesen folytatja, s bízunk benne, hamarosan visszatérünk” – hangsúlyozta Szűcs György klubelnök. Másfél évig erre biztosan nem kerül sor, mert a 10 000 koronás bírság mellett egy esztendeig nem nevezhetnek a bajnokságba. (sz. z.)

Kőhídgyarmatiak búcsúzása

Érsekújvár. A múlt hét közepén az érsekújvári II. osztályban szereplő kőhídgyarmatiak dobták be a törülközőt. A csapat a 13. helyen tanyázva vett idő előtt búcsút a bajnokságtól. „Csütörtökön délután a falu polgármestere jelentette be a területi szövetség titkárságán, hogy az együttes nem folytatja a küzdelmeket. Konkrétan nem közölte velünk, mi az oka a kilépésnek, de úgy tudom, komoly anyagi gondokkal és egyéb problémákkal küszködtek a klub illetékesei” – mondta lapunknak Ján Harcsa, az érsekújvári területi szövetség titkára. (sz. z.)

Felsőpélen is befejezték

Felsőpél. Már csak két mérkőzést játszanak hétvégenként a csapatok a lévai területi bajnokság III. osztályának északnyugati csoportjában. Az FC Horný Pial ugyanis kilépett a bajnokságból. „Tizenkét éve állok az egyesület élén, öt éve azonban magamra maradtam, az összes teendőt egyedül végzem. Ráadásul a játékosok zöme külföldön dolgozik, így nem állhat a csapat rendelkezésére. Úgy döntöttünk, hogy bedobjuk a törülközőt. Csapattársaim a jövőben az alsópéli, a nagyodi és a garamlöki gárdákat erősítik majd. Jómagam is az utolsóként említett csapatnál folytatom. Sajnos arra sem látok valódi esélyt, hogy a közeljövőben valaki kezébe vegye a foci irányítását a 280 lakosú községben. Szomorú, hogy bajnoki összecsapásainkat mindössze öt-hat néző látogatta” – kesergett Macák Péter, a felsőpéliek 35 éves volt klubelnöke és egyben sikeres játékosa. A sporttechnikai bizottság érvénytelenítette a felsőpéliek bajnokságban elért eddigi eredményeit. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?