Eltűnt pozsonyi nőt keresnek a Magas-Tátrában

hegyimentők

A hegyimentők akciói eddig nem jártak sikerrel.

 Hana Sipková vasárnap (május 26.) nem sokkal 23.00 óra után indult el az ótátrafüredi (Starý Smokovec) Hrebienok üdülőhelyről, de nem tért vissza. A mentősök közölték, hogy a rendőrség kedden (május 28-án) kérte segítségüket a keresésben. A Hegyimentő Szolgálat (HZS) közölte, hogy több hegyimentő szolgálati kutyákkal, drónnal és quaddal kereste a 33 éves nőt, de eddig sikertelenül.

Jana Ligdayová, az eperjesi regionális rendőrség szóvivője kedden elmondta, hogy a keresett nő az iratait és a személyes tárgyait sem vitte magával. Az eltűnt nő 165 centiméter magas, vékony testalkatú, barna szemű, vállig érő barna hajú. Utoljára rózsaszín-kék Dynafit kabátot, ugyanezen márka fekete sportnadrágját és barna bőr sportcipőt viselt. „A lakosság az eltűnt nővel kapcsolatos ismereteiről a 0961 89 3371-es vagy a 158-as telefonszámon tehet bejelentést a Poprádi Járási Rendőrkapitányságon. A polgárok a rendőrség FB-oldalán keresztül is adhatnak információt” - tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?