Eltemették a Törökországban lelőtt szlovákiai magyar nőt

Gyurkovics Eszter
Lég |

Kedden eltemették azt a fiatal nőt, akit három héttel ezelőtt lőttek le a törökországi Ankarában.

A 32 éves nővel egy eltévedt golyó végzett. Temetésére nagyon sok falubeli elment. Egy szomszéd azt mondta, úgy tudja, barátjával, Kemallal azt tervezték, Eszter születésnapja után, ami pár héttel ezelőtt volt, hazajönnek, mert Eszternek a törökországi tartózkodási vízumát kellett volna meghosszabbítania. Már a repülőjegyeik is megvoltak.

Családjában Eszter volt a legfiatalabb a három testvér közül. A holttest azonosítására bátyja utazott Ankarába, a földi maradványok hazaszállítását a szlovák külügyminisztérium intézte. A szülők nagyon nehezen viselték, hogy a lezárt érckoporsót nem lehetett felnyitni, már nem láthatták lányukat.

Gyurkovics Eszter Görögországban ismerkedett meg későbbi párjával, a török Kemallal, együtt költöztek Ankarába. A tragikus napon a fiatal nő egy hangos utcai szóváltásra lett figyelmes, kihajolt az ablakon, és eltalálta a nyakát egy golyó.

„A tragédia április 20-án, kora reggel történt. Szlovákia ankarai nagykövetsége tájékoztatta a családot az eset körülményeiről, és segített az elhunyt hazaszállításával kapcsolatos hivatalos ügyek intézésében. Konkrétumokat sajnos nem mondhatok az esetről, mert az elhunyt családja nem hatalmazott fel rá” – közölte az Új Szóval Ivan Sebíň, Szlovákia törökországi konzulja. (sk, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?