Elszaporodtak a hódok a Csallóközben és a Mátyusföldön

Dunaszerdahely |

<p>A vadászok szerint gondot okoz a gyarapodó hódpopuláció, a környezetvédők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy ez a megfelelő élőhely bizonyítéka.</p>

Az elmúlt hónapokban elszaporodtak a hódok a Csallóközben és a Mátyusföldön. A környezetvédők szerint jót jelent, ha a rágcsáló megtelepszik a vidéken, a vadászok azonban bosszúsak.

Az évtizedekkel ezelőtt népes hódpopuláció a vadászat miatt drasztikusan megfogyatkozott. Később pár egyedet újratelepítettek, így néhány éve a Kis-Csallóközben és a Kis-Duna környékén is újra megjelentek. Ha hóddal nem találkoztak is a természetjárók, a jellegzetesen megrágott, kidőlt fák árulkodnak róluk. A Dunai ligetek védett tájvédelmi körzet környezetvédője elmondta, pozitívum a hódpopuláció elterjedése. „A hódok alkalmazkodtak a természeti körülményekhez, elegendő jó minőségű vízi élőhely és táplálék van itt számukra” – nyilatkozta Michal Deraj. A szaporulathoz az is hozzájárul, hogy a hódnak nincs természetes ellensége, vadászata pedig tiltott. A környezetvédőknek nincsenek pontos adataik arról, hány hód élhet a Duna mentén, megszámolásuk idő- és emberigényes. Azt azonban leszögezik, hogy a hódok nem károsak. „Az emberek nagyságrendekkel több fát pusztítanak el. A hód fakéreggel táplálkozik, ezért rágja meg a kérget és a zsenge hajtásokat” – magyarázta a természetvédő. A vadászok nehezményezik, hogy a rágcsálók megrongálják a frissen kiültetett facsemetéket és a vadaknak szánt táplálékot is megdézsmálják. A hód védett, ha valakit rajtakapnak, hogy irtani próbálja, büntetőeljárás indulhat ellene.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?