VIDEÓ: Első kőtésnap Királyrévben

királyrévi kőtésnap
Királyrév |

A kőtéskészítés tudományának átadása céljából szerveztek húsvétváró kőtésnapot Királyrévben. Míg az édesség készült, húsvéti tojást festhettek és dekorációt készíthettek az érdeklődők.

A királyrévi kultúrházban első alkalommal szerveztek húsvétváró kőtésnapot Kilácskó Hilda kezdeményezésére. Szitás Schnábelt Karolina, az intézmény vezetője lapunknak elmondta, Hilda néni már évek óta készíti a kőtést, és azt szeretné, ha minél többen megtanulnák a készítését és megmaradna ez a hagyomány.

„Jellemzően böjti eledel, ezért döntöttünk úgy, hogy húsvét előtt szervezzük meg ezt a napot, összekötve a húsvétra való felkészüléssel. A kőtés a kultúrház udvarán lévő kemencékben sült. Mivel nagyjából két óra a sütési ideje, ezért úgy döntöttünk, tojásfestéssel töltjük ki ezt az időt. A festéshez hagyományos technikát alkalmaztunk, kifőzött hagymahéj levébe áztattuk a kifújt tyúktojást. Ezen kívül virágcserepet díszítettek a gyerekek és zsázsát vetettek bele”

– fogalmazott.

Királyrév-tojásfestés

Kilácskó Hilda, miközben készítette a kőtést, részletesen elmondta annak minden lépését. A búzát már kedden beáztatta, hogy péntekre éppen jó legyen. Régebben, amíg termeltek a faluban vagy a környéken rozst, fele-fele arányban keverte a búzát és a rozst, de az utóbbi időben nem tud rozst venni, így csak búzából készíti.

„A búzából készült kőtés talán még finomabb is, mert attól édes. A magokat alaposan át kell válogatni, többször átmosni, majd beáztatni langyos vízbe. Kedden délelőtt fogtam neki, estig állt a vízben. Leszűrtem és egy edényben szétterítettem úgy, hogy a közepére gyolcsot tettem. Állandóan nedvesen kell tartani a búzát, a gyolcs arra kell, hogy felszívja a felesleges nedvességet, különben megpenészedik. A fürdőszoba radiátorán tartom és naponta többször, akár éjszaka is meglocsolom, ha felébredek, mert ha kiszárad, elhal a csíra. A gyolcsot minden nap tiszta vízben kimosom és jól kicsavarom”

– részletezte. A három napos csírát a gyerekek segítségével húsdarálóval ledarálták, Hilda néni vizet öntött hozzá és gyakran megkevergetve egy órán át áztatta, hogy a búza héja leázzon róla. Sűrű szövésű szitán engedte át, a héjat kinyomkodta. Ezt sem dobja el soha, a tyúkoknak finom csemege, akárcsak azok a búzaszemek, amelyek nem csíráztak ki. A darált csírával kevert vízből néhány kanálnyit a sütőedények aljára öntött, ami azért szükséges, hogy a kőtés ne ragadjon bele sütéskor az edénybe. A többi keverékhez annyi réteslisztet kevert, hogy a palacsintatésztánál kicsit sűrűbb tésztát kapjon. Ezzel töltötte meg az edényeket körülbelül háromnegyedig.

„Nem szabad telerakni az edényt, mert sütés közben megemelkedik a tészta. Hogy a levegő távozni tudjon belőle és ne pöfögjön a tészta, nádszálat szúrunk bele. Ehhez a nádat már a napokban előkészítettem. A Fekete-víz partján szedtem, a belsejét hurkapálcával kipucoltam és megszabadítottam a héjától. 200 fokos sütőben körülbelül másfél-két óra alatt készül el”

– egészítette ki Kilácskó Hilda. A kőtéskészítés tudományát alsóhatári ismerősöktől tanulta. Azért akarta megtanulni, mert fiatal korában egyszer kapott egy idős nénitől alapanyagot hozzá, amiből megsütött egy adagot.

„Azóta mindig eszembe jutott a kőtés, de a családban nem volt kitől megtanulni. Így kerültem Alsóhatárra bő húsz évvel ezelőtt és azóta minden évben sütöm. Már a lányom is besegít, de szeretném, ha többen is megtanulnák a készítését”

– zárta Hild néni.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?