Eloszlottak a viharfelhők

Öt perc után Lukáš megunja a szövést „Szerencsére, eloszlottak a viharfelhők, tovább gondozhatjuk a huszonöt súlyosan károsodott gyermeket. A múlt év végén, sőt még januárban is attól tartottunk, szélnek kell ereszteni nemcsak az alkalmazottakat, hanem az ápoltakat is. Ha valaki megkaparintotta volna az épületet, a régióban örökre megszűnt volna ez a fajta szolgáltatás – elevenítette fel a közelmúlt történéseit Nagy Anita, az 1992-ben alakult értelmi és testi fogyatékos gyerekeket tömörítő társulás ügyvivője. Az érsekújvári régióban, miután a kórház mellett működő – zömmel fekvő betegeket ellátó – rehabilitációs szanatórium 1999 szeptemberében bezárta kapuit, a kétségbeesett szülők szorgalmazták a nem állami otthon létrehozását – Igaz, hogy januárban nappali autista otthont nyitottunk, (az épületet a római katolikus egyház adta bérbe), amelyben három pedagógus hat gyerekkel foglalkozik, ám ez nem oldotta meg a fekvő betegek elhelyezését. A Nyitrai Kerületi Hivatal hallani sem akart arról, hogy vállalja az anyagi terheket, és a megszűnt kórházi szanatórium helyett újat nyisson. Nekünk kellett lépnünk, 1999 novemberében megszereztük az épületet, a szanatórium berendezését és nyomban fogadtuk is az első betegeket. Kérvényeztük az állami támogatást, két hónapra meg is kaptuk, ám a következő esztendő keserves lett. Annak isszuk a levét ma is. Évi költségvetésünk négy millió korona, de ennek csupán 27 százalékát kaptuk meg” – ismertette a tényeket Nagy Anita. A nehézségek ellenére túlélték a pénzhiányt, s mivel 2001-ben megkapták a teljes dotációt, a 2002-es évet tiszta lappal kezdhették. De mert, ki érti miért, csak 60 százalékos támogatást kaptak – 2002.júliusától a nyitrai megyei önkormányzat hatáskörébe kerültek –, év végére 900 ezer koronás adósságot halmoztak fel. Olyannyira nem volt pénzük, hogy nem volt miből kifizetni az alkalmazottak novemberi és decemberi bérét. „A gond az, hogy az illetékesek a nyugdíjas-otthonokkal hasonlítottak össze bennünket, nem vették figyelembe, hogy az időseknek van bevételük, tehát van miből állniuk az ellátás költségeit, a gyerekeknek viszont nincs. Az egészségkárosultak szülei nem jogosultak a gondozási segélyre sem, hiszen gyermeküket heti intézetben gondozzák. Pedig az ittlét napi 120 koronába, havi körülbelül 2300 koronába kerül, a biztosítók által térített havi 60 pelenkához (naponta 3 darab) legalább 30-at nekik kell megvásárolniuk és a gyerek intézetbe szállítása is pénzbe kerül. Ha mindezt összeadjuk, a beteg elhelyezésével járó kiadás legalább 5000 korona. Előfordul, hogy a túl magas költségek miatt egyes szülők inkább odahaza tartják a beteg gyermeket, de ez azzal jár, hogy testileg-lelkileg leépül. Mert bárhogy is gondoskodnak róla, az ingerszegény környezet, a szakszerű rehabilitálás hiánya kárt tesz benne” – magyarázta szemle közben. Láttuk, a mozgásképtelen, súlyosan sérültek ágyai nem zavarják a többieket, a Down-kóros, az autista, vagy a Rett-szindrómás, a gyermek-agybénulásos elfogadja, eltűri a többiek társaságát. Az ápolónők felügyelete mellett kockával játszottak, a 17 éves Lukáš rajzolt, majd amikor arra kértük, mutassa be szövő tudományát, készségesen teljesítette az utasítást. Talán öt perc elteltével hirtelen felállt és visszatért a rajzlapjához. „Megpróbáljuk fejleszteni értelmi képességeiket, de csak bizonyos határokon belül mozoghatunk. Gyermekorvos és gyermekneurológus hetente látogat az otthonba, sajnos, a gondozottak károsodása szinte visszafordíthatatlan. Ennek ellenére nagyon lehet szeretni őket, s ők is ragaszkodnak hozzánk” – tudatták az ápolónők.

Van, akit etetni kell Somogyi Tibor felvételei Az otthon alkalmazottai szerint azon kívül, hogy tiszta fekhelyet és ételt kapnak az egészségkárosodottak, többet érdemelnének. Jelenleg 3-tól 26 éves korig fogadják a betegeket, de szerintük gondolni kellene arra is, mi lesz velük később? A hetes otthon csak 25 beteget fogadhat, az autista foglalkoztatóba helyszűke miatt hatan járhatnak csupán. Három gyerek felvételre vár, ám nem sejtik, mikor lesz üresedés. Hiába működik a régióban két állami intézet is, ha a bejutásra legalább tíz évet kell várni. „Egy tető alá szeretnénk hozni a két otthont, nem csupán gazdasági megfontolásból, hanem főleg az autista gyerekek fejlesztésének lehetősége miatt. Bár non-profit szervezetként nem termelhetünk nyereséget, a konyhánk megoldhatná a nyugdíjasok étkeztetését is. A bevételt a gondozottak életfeltételeinek javítására fordíthatnánk” – fejtegette elképzeléseit Nagy Anita, miközben megjegyezte: hiszi, hogy jobb napok jönnek, van jövője az otthonnak. Optimizmusát arra alapozza, hogy a megyei önkormányzat képviselői személyesen jártak az intézményben, érdeklődtek az üzemelési feltételekről, s ezután 3,6 milliós költségvetést hagytak jóvá a szociális szolgáltatások otthonának. „Teljesen nyugodtak mégsem lehetünk, hiszen 900 ezer koronás adósságot görgetünk magunk előtt. Fennáll a veszélye annak, hogy zárolni fogják számlánkat, vagy leemelik róla a tartozást. Hiába adunk be tervezeteket, a hamarosan elkészülő felvonó költségeihez is pályázat útján jutottunk, az üzemelési költségeket az államnak kell állnia. Az otthon fenntartása a szellemi-testi fogyatékosok érdeke, életkörülményeik javítása pedig az egész társadalomé.”

Amikor a szponzorok felől érdeklődünk, Nagy Anita kissé szomorúan legyint. „Mint említettem, pályázatokat adunk be a különféle alapítványokhoz, szervezetekhez, de csak célirányosan használhatjuk az anyagiakat. A Provident Financial társaság 30 ezer koronás adományát szintén csak a belső berendezésre, a segédeszközökre fordíthatjuk. Minden koronáért hálásak vagyunk, de a gondunkat ez az összeg nem oldja meg. Megoldhatatlan feladatnak látszik a 900 ezer koronás tartozás megtakarítása. A gyerekeknek a maximumot kell nyújtani, és nem kurtíthatjuk az alkalmazottak bérét sem, hiszen a testileg, lelkileg megterhelő teendőket kevés pénzért, havi 6-8 ezer koronáért látják el. Mégsem csüggedünk, hiszünk abban, hogy rajtunk kívül a megyei, valamint a városi képviselők is szívükön viselik az egészségkárosult gyerekek boldogulását.”