Elmaradt a képviselő-testületi ülés Ógyallán

Ógyalla |

<p>Elmaradt a csütörtökre meghirdetett testületi ülés a városban, amely az október 8-án az MKP-s képviselők kivonulása miatt félbeszakadt ülés folytatása lett volna.</p>

Kecskés Miklós, az MKP-frakció elnöke levélben értesítette Margita Zemková polgármestert arról, hogy továbbra is a 484/2009-es, azaz a megbízott városi rendőrparancsnok visszahívására vonatkozó határozatuk teljesítéséhez kötik részvételüket az ülésen. Ezt a határozatot még 2009. június 11-én fogadta el a testület, majd miután a polgármester élt vétójogával - szerinte ugyanis törvénytelen volt a leváltás -, 2009. július 9-én a testület megerősítette azt. A képviselők többsége azért ragaszkodik Marián Botoš megbízott rendőrparancsnok leváltásához, mert az EU-s választásokat megelőzően részt vett a több MKP-s tisztségviselőt rágalmazó névtelen röplapok terjesztésében. A legutóbbi, október 8-i ülésen Margita Zemková egyebek között azzal magyarázta a határozat teljesítésének megtagadását, hogy ő már korábban a komáromi járási ügyészséghez fordult az ügyben, mint ahogyan a testület megerősítette volna a határozatot. Ez viszont nem felel meg a valóságnak, mivel később kijelentette: csak augusztus 13-án juttatta el beadványát az ügyészséghez.

A félbemaradt ülést követően a polgármester lapunknak úgy nyilatkozott, leül tárgyalni az MKPfrakcióval és „megbeszélik a dolgokat.“ Erre a megbeszélésre viszont nem került sor. „Sem a polgármester, sem az MKP-klub nem kezdeményezett találkozót, a polgármester október 29-re mégis összehívta az ülést - mondta Kecskés Miklós. - Mi viszont tartjuk magunkat eredeti elhatározásunkhoz, hogy mindaddig, amíg a rendőrparancsnokot le nem váltja posztjáról, addig nem veszünk részt a testületi ülésen.“

Tegnap próbáltuk elérni Margita Zemkovát is, de értesüléseink szerint szabadságon volt, és nem vette fel a mobiltelefonját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?