Elmaradt a Csápai-szaltó

Diószeg. Vasárnap délelőtt játszották a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának nagy érdeklődéssel várt Sládkovičovo-Šamorín összecsapását, melyen a harmadik ligától búcsúzni kényszerült hazaiak, illetve a remek rajtot vett csallóköziek mérték össze tudásukat.

Diószeg. Vasárnap délelőtt játszották a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának nagy érdeklődéssel várt Sládkovičovo-Šamorín összecsapását, melyen a harmadik ligától búcsúzni kényszerült hazaiak, illetve a remek rajtot vett csallóköziek mérték össze tudásukat.

A fegyelmezetten védekező, gyors ellentámadásokkal kísérletező vendégek szereztek vezetést az első félóra végén. Lipka Zoltán nem sokat teketóriázott, harminc méterről durrantott a felső léc alá. Szépségdíjas találat volt ez a javából. A diószegiek egy ideig bizony nem tudtak felocsúdni a bekapott gól okozta kábulatból. Szünet után az 50. percben Csápai növelhette volna a vendégek előnyét. Az ötösön állva nem tudta lekezelni Kulich jól időzített beadását, a szőke csatár lövése a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A nagy elánnal küzdő hazaiak a 70. percben Antal góljával kiegyenlítettek. Ezt követően hatalmas nyomás nehezedett a somorjaiak kapujára. Dugovič kapus, illetve a magas termetű vendégvédők azonban a tizenhatosba ívelt labdákat rendre hárították. A hajrában tíz főre fogyatkozott diószegiek lendülete alábbhagyott, Jozef Šajánek edző somorjai védencei már nem engedték ki a kezükből az egyébként megérdemelten begyűjtött értékes pontot.

A somorjai ŠTK a következő összeállításban szerepelt: Dugovič–Čierňava, Vodička, Fojta, Méry (Rigó), Lacko (80. Horský), Miklós, Lipka, Kulich, Csápai, Matejov. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?