Elkészült Kassa megye és Borsod–Abaúj–Zemplén megye szociális térképe

Kassa |

<p>Lezárult a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szociológiai Intézetének Regionális Szociális térkép című közös projektje.</p>

A rendezvényen bemutatták Kassa megye és Borsod–Abaúj–Zemplén megye Szociális térképét, amelyet a határon átnyúló együttműködés keretében dolgoztak ki. A projektzáró konferencia célja a tapasztalatcsere és a szociális problémákkal foglalkozó intézmények, alapítványok, non-profit szervezetek bemutatkozása. A három nyelven – szlovákul, magyarul és angolul – napvilágot látott térkép alapvető demográfiai adatokat tartalmaz mindkét régióból, és csoportokra osztva ábrázolja a különböző társadalmi problémákkal foglalkozó szervezeteket. A lakosok életkörülményei javítására hívja fel a figyelmet. „A térkép nagyon hasznos, mert témakörökre bontva könnyen megtalálhatóak a fogyatékkal élőkkel, a munkanélküliekkel vagy a gyerekekkel foglalkozó intézmények. A rászorulók könnyen megtudhatják, kihez fordulhatnak gondjaikkal, és a szakemberek számára is nagy segítséget nyújthat a térkép” – közölte Szabó Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének munkatársa. „Nagyon sokat tanulhattunk egymástól, ez volt az egyik fő cél. A két régió problémái hasonlóak: a munkanélküliség, az utóbbi 20–30 év gazdasági problémái, a romák helyzete” – tette hozzá. A projekt egyik érdekessége az, hogy roma nyelvtanfolyamot indítottak a határ mindkét oldalán. Míg Szlovákiában főként rendőrök tanulták a roma nyelvet, Magyarországon a szociális munkások vettek részt a képzésen. Az összegyűjtött információkat az önkormányzatoknak és a munkaügyi hivataloknak továbbítják. Kovács Edina 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?