Elkészült a széltörő harmadik szakasza Vághosszúfalun

Vághosszúfalu - széltörő
VÁGHOSSZÚFALU |

Az Aldea Polgári Társulás szervezésében újabb 200 fát ültettek önkéntesek a falu határában. Ezzel elkészült az összesen 4 km hosszúra tervezett széltörő harmadik szakasza.

A helyi Aldea Polgári Társulás tagjai tavaly áprilisban szerveztek először faültetést azzal a céllal, hogy a falu határában összesen 4 km hosszú széltörőt telepítsenek. Akkor 500 m, októberben 400 m hosszú szakaszt ültettek be őshonos gyümölcs- és tölgyfákkal. A hétvégén további 400 m hosszú, 10 m széles sávot alakítottak ki a falu északnyugati szélén a Sopornya és Szered felé vezető út jobb oldalán. A középső sorba most is tölgyfa csemeték, a szélső sorokba pedig szilva-, alma-, cseresznye-, szeder-, kőris- és hársfa került. 

„Most is a legmagasabb igényelhető összeget, vagyis 4 ezer eurót sikerült nyerni az Ekopolis Alapítvány felhívásán, így ismét 200 fát tudtunk vásárolni. A jó időnek köszönhetően 50-60 önkéntes segédkezett, köztük a helyi Hubertus Vadásztársaság tagjai és a vágkirályfai alapiskola diákjai, valamint olyanok is, akiket nem ismerünk, vagyis valakinek az ismerősei, rokonai” 

– tudtuk meg Gaál Benedektől, a társulás elnökétől. Örömmel tette hozzá, hogy a társaság már egyre összeszokottabb és ügyesebb, sokkal rövidebb idő alatt tudták elültetni a fákat. Ehhez az is hozzájárult, hogy az öntözéshez erre az alkalomra készítettek távirányítással működő berendezést, amelyet utánfutóval szállítottak végig az ültetvény egész hosszán. A község komposzttal támogatta a kezdeményezést, amelyből jutott minden fa tövébe. Az Aldea tagjai az első két szakaszban elültetett fák gondozásáról sem feledkeznek meg, a tél végén azok is kaptak a Vághosszúfalu hulladékgyűjtő udvaráról származó komposztból, valamint pótolták a kitört karókat, a leszakadt védőhálót. Gaál Benedek szerint a korábban elültetett fák többsége él, de még néhány hét múlva ellenőrizni fogják, kihajtott-e mindegyik és ha szükséges, újakat ültetnek a kiszáradt egyedek helyébe. Azt is elmondta, hogy a telek kimérésekor nem várt meglepetésben volt részük. Kiderült ugyanis, hogy a földek között húzódó út nem ott fut, ahol a mérések alapján kellene, így a sok évvel ezelőtt elültetett fák némelyike belóg az útra. Ez azért jelent problémát, mert ha az előírások alapján 2 m-re a telek szélétől ültetik is el a fasort, akkor sem fognak elférni a földműveléshez használt gépek a fák között. Erre az út másik oldalán termelő gazdák figyelmeztették a társulás tagjait, akik mindezt figyelembe véve úgy jelölték ki az újonnan ültetett fák helyét, hogy a régieket se kelljen kivágni.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?